eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Késedelmet szenvedhet az Audi gyár bővítése Győrött

Késedelmet szenvedhet a győri Audi gyár bővítése, ugyanis a beruházással érintett terület egységes környezethasználati engedélyének kiadásáról szóló másodfokú határozatot megtámadta és ellene keresetet nyújtott be csütörtökön a debreceni székhelyű Tiszántúli Természetvédők Társulata.

A mintegy 2000 oldalas dokumentumot a szervezet képviselői adták be a győri székhelyű észak-dunántúli környezetvédelmi hatósághoz, amely meghozta az elsőfokú határozatot .

Zsák Ferenc Tibor, a társulat elnöke elmondta: kérelmezik a határozat megsemmisítését, a végrehajtás felfüggesztését és előzetes döntéshozatalt kérnek az ügyben eljáró bíróságtól.

A társulat elnöke szerint a végzés eljárási hibákat tartalmaz, s emellett megsérti egyebek között a Natura 2000-re vonatkozó kormányrendeletet, amely a beruházás alternatív helyszíneinek teljes körű vizsgálatát írja elő a beruházó számára. Az elnök korábbi tapasztalatokra hivatkozva kétségbe vonja a beruházási területen lévő növény- és állatfajok áttelepítésének sikerességét is, amelyre egyébként az Audi jelentős összegeket költ.

Németh Zoltán, az Észak-dunántúli Környezetvédelmi Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség igazgatója elmondta: a keresetet a másodfokú határozatot kiadó Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőséghez továbbítják, s onnan kerül a bírósághoz, amely döntést hoz a kérdésben.

Az igazgató utalt arra, hogy a beruházás Natura 2000-es területet érint, ezért vált szükségessé állásfoglalás kérése az Európai Bizottságtól. A bizottság kiemelt közérdekre tekintettel a beruházás mellett foglalt állást megfelelő kompenzáció figyelembe vételével. Ez a kompenzáció azt jelenti, hogy az érintett terület helyett háromszor akkora helyen történik környezet-, és természetvédelmi célú fejlesztés és új élőhelyek kialakítása - tette hozzá.

A környezetvédelmi tárgyú engedély megléte egyébként az építési engedélyezési eljárás fontos feltétele. Az építési engedély ugyanis csak a környezethasználati engedély birtokában adható ki - magyarázta az igazgató.

Az Audi mintegy 900 millió eurós beruházás keretében bővíti győri kapacitásait 2013-ig, s ezzel közvetlenül 1.800 munkahelyet hoz létre - jelentette be még tavaly szeptemberben Orbán Viktor miniszterelnök és Rupert Stadler, az Audi AG igazgatótanácsának elnöke.

A beruházás eredményeként 2013-tól évente több mint 125 ezer gépkocsit gyártanak az Audi magyarországi telephelyén, az Audi Hungaria Motor Kft.-ben.

Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×