eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Alig változott a balatoni vendégek száma január-februárban

Az idén február végéig a balatoni szálláshelyek összesen 87 ezer vendéget fogadtak, csaknem ugyanannyit, mint egy évvel korábban, a vendégkör négyötöd részét kitevő hazai vendégek száma 2 százalékkal nőtt, a külföldieké viszont 8 százalékkal csökkent, az üdülőkörzet szálláshelyein 260 ezer vendégéjszakát regisztráltak, 5,2 százalékkal többet a tavalyinál. A belföldi vendégéjszakák száma 7,8 százalékkal bővült, míg a külföldieké alig változott 2010. azonos időszakához képest.

A Központi Statisztikai Hivatal Statisztikai Tükör című kiadványa szerint az üdülőkörzet vendégéjszakáinak több mint kilenctizede a szállodákban - elsősorban három-, és négycsillagos kategóriájú szálláshelyeken - jelentkezett. A szállodai vendégéjszakák négyötödét a zalai partszakasz szálláshelyein töltötték a vendégek. Kiemelkedő a Zala megyei egészségturizmus idegenforgalmi szerepe: a zalai gyógy- és wellness-szállodák adták a teljes üdülőkörzet külföldi vendégéjszakáinak csaknem 70 százalékát, és a belföldi vendégéjszakák csaknem felét.

A Balaton térségét felkereső 16 és félezer külföldi látogató közül legtöbben, 7 ezren Ausztriából érkeztek. Az osztrák vendégek létszáma ugyan 8,5 százalékkal csökkent, de a tavalyinál hosszabb időre foglaltak szállást, így vendégéjszakáik száma az egy évvel korábbihoz hasonlóan alakult.

A főbb küldő államok közül csaknem harmadával visszaesett a német és a szlovén, tizedével pedig az ukrán vendégszám, másfélszer annyian érkeztek viszont Oroszországból, valamint Szlovákiából, és ötödével többen Romániából. Összességében Európa országaiból 9 százalékkal kevesebb vendég foglalt szállást az üdülőkörzetben, mint egy éve.

Az amerikai kontinensről - elsősorban az Egyesült Államokból és Kanadából - a tavalyinál 25-30 százalékkal többen érkeztek, az ázsiai vendégek száma pedig két és félszeresére nőtt.

A vendégek az egy évvel korábbinál hosszabb időt töltöttek el a balatoni szálláshelyeken: a külföldiek átlagosan 5,3, a belföldiek 2,5 éjszakát. A német, belga, orosz és svájci vendégek több mint egy hétre foglaltak szállást, az osztrákok négy éjszakára maradtak. A tartózkodási idő a zalai partszakaszon volt a leghosszabb, ahol a külföldiek átlagosan 5,7, a belföldiek 2,9 éjszakát töltöttek a szálláshelyeken.

2011. február végéig a balatoni szálláshelyek összesen alig kevesebb mint 1,5 milliárd forint bruttó szállásdíj-bevételt értek el, ami folyó áron az előző évinél 1,4 százalékkal kevesebb, és az országos szállásdíj-bevételek 11 százalékát tette ki.

A bevételeket szinte teljes egészében a szállodák realizálták, ebből legnagyobb arányban a gyógy- és wellness-szállodák (34, illetve 38 százalékkal) részesedtek.

A kiadott szállodai szobák bruttó átlagára a január-februári időszakban 10.838 forintot volt, ami az egy évvel korábbinál 2,5 százalékkal kevesebb. Ezen belül a gyógyszállodákban (átlagosan 9.196 forint) a tavalyinál tizedével alacsonyabb, a wellness-szállodákban viszont (13.921 forint) 5 százalékkal magasabb volt az egy kiadott szobára jutó fajlagos szállásdíjbevétel.

Az idén az első két hónapban a balatoni szállodák átlagosan 35 százalékos szobakihasználtsággal működtek, ami mindössze egy százalékponttal több, mint az előző év azonos időszakában. Jóval kedvezőbb volt a kihasználtsága a gyógyszállodáknak, ahol a foglalások (az országost meghaladó) 52 százalékos szintet értek el. A tavalyihoz hasonlóan a szállodai átlagnál kisebb, 30 százalékos telítettséggel üzemeltek a belföldi vendégek körében népszerű wellness-szállodák.

Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×