eur:
394.13
usd:
365.33
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta

Mi okozta az OTP váratlan negyedéves eredményét?

Az OTP Bankcsoport 2010 második negyedévében 27,4 milliárd forint, az első félévében 69,75 milliárd forint konszolidált adózott nyereséget ért el csütörtökön publikált gyorsjelentése szerint, ami 35, illetve 17 százalékkal marad el az egy évvel korábbitól, és kevesebb az elemzői várakozásoknál is. Aggodalomra azonban semmi ok, van magyarázat, kérdés, hogy a piac elfogadja-e ezt - írta a portfolio.hu.

A nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány alapján készült konszolidált gyorsjelentés szerint a csoport működési eredménye a második negyedévben 43 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a féléves pedig 18 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál, 150 milliárd, illetve 259 milliárd forint volt.

A csoport mérlegfőösszege a második negyedév végén 7 százalékkal volt magasabb mint egy évvel korábban, az ügyfélhitelek állománya 8 százalékkal bővült 7.573 milliárd forintot tett ki. A betétek értéke 5.981 milliárd forintra nőtt, ami 13 százalékos emelkedés egy év alatt.

A nettó kamatmarzs az egy évvel korábbi 6 százalékról 6,09 százalékra emelkedett.

Az adózott eredményt főként a rekordösszegű céltartalékképzés rontotta, amelynek féléves értéke 49 százalékkal nőtt, és elérte a 151 milliárd forintot. A 90 napon túli késedelmes portfolió fedezettségi szintje 74 százalék, arányuk a teljes portfolióban 10,7 százalékról 12,4 százalékra emelkedett egy év alatt.

A gyorsjelentés kiemeli, hogy a csoport montenegrói bankjánál 15 milliárd forint értékű goodwill értékleírást kellett elkönyvelni, miután a gazdasági válság hatására a portfólió jelentősen romlott, s a bank veszteséggel zárta a fél évet.

A bank vezetése szerint a 2010-es eredmény szempontjából a legnagyobb bizonytalanságot a kockázati költségek alakulása jelenti. A bankadó, amelynek az OTP-re számított negatív eredményhatása 2010-ben 29 milliárd forint, a második és harmadik negyedévben jelentkezik majd a csoport teljesítményében.

A csoport összes bevétele a negyedévben 24 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit csaknem 238 milliárd forintot tett ki, a fél évben 430 milliárd forint volt, ami 10 százalékos bővülés. Eközben a működési költségek 171,4 milliárd forintot tettek ki, amennyit egy évvel korábban is. A bank vezetése szerint ez jelentős eredmény, hiszen több országban is 5 százalék feletti inflációs környezetben működnek a csoporttagok, ezt főként a fiókhálózat 2009-ben megkezdett racionalizálása és a létszámcsökkentés ellensúlyozta.

Az OTP Magyarországon megismételte az egy évvel korábbi féléves adózott eredményét, bevételei 12 százalékkal működési kiadásai 2 százalékkal csökkentek. Ugyanakkor a gyengülő forintárfolyam miatt júniusban jelentős, 51 milliárd forint céltatrtalékképzésre kényszerült a bank. Kedvező jelenség a pénzintézet életében az élénkülő jelzáloghitelezés, a második negyedévben az OTP visszaszerezte piacvezető pozícióját e téren - 28 százalékos részesedést ért el.

A külföldi érdekeltségek közül a legjobban az orosz bank teljesített, amelynél töretlen az áruhitelezés bővülése - féléves adózott eredménye 4,8 milliárd forintot tett ki szemben az egy évvel ezelőtti, alig valamivel több mit 200 millió forinttal.

Stabilizálódó az ukrán leánybank teljesítménye is, a tavaly első félévi 10 milliárd forintos veszteség után az idén már 1,1 milliárd forintos nyereséget tudott felmutatni.

A bulgáriai leánybank 9,2 milliárd forintos adózott profitja ugyan 23 százalékkal elmarad a bázistól, de ez részben a forint árfolyammozgásának és a kockázati költségek növekedésének következménye.

Veszteséges volt ugyanakkor az OTP romániai, szerbiai, szlovákiai és montenegrói leánybankja is.

A Portfolio.hu által összeállított konszenzushoz képest csalóka képet mutat a gyorsjelentés, a fő számok egy része ugyanis jelentősen eltér az elemzői becslésektől. a portál részletes elemzését nézze meg itt.

Hanganyag: Panulin Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×