eur:
394.61
usd:
365.18
bux:
65477.72
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Süli János: Paks innovációs díja reményt ad a magyar mérnököknek

A Paksi Atomerőmű nyerte el az idei Magyar Innovációs Nagydíjat a Teljesítménynövelés a Paksi Atomerőmű blokkjain című fejlesztéséért. A létesítmény vezérigazgatója szerint a fiatal hazai műszaki értelmiség számára a kitüntetés bizonyítéka annak, hogy érdemes ebben az iparágban dolgozniuk.

Tavaly a legutolsó, hármas blokkon novemberben értük el a 108 százalékot - mondta el az InfoRádiónak Süli János. A Paksi Atomerőmű vezérigazgatója hozzátette: 4,1 milliárd forintba került a műszaki és elemző, tervező munka, valamint az engedélyek beszerzése.

A négy blokk együttes termelését megnöveltük 160 megawattal. Így az éves teljesítmény kihasználásunk 90 százalékos - tájékoztatott Süli János. Ez gyorsan megtérülő befektetés, mivel ezek után ezt a teljesítményt újabb beruházás nélkül tudjuk majd bővíteni - tette hozzá.

Mivel mi minden bevételünket az államkasszába fizetjük be, ezzel javul a költségvetés helyzete. És mivel hazai villamos energia 43 százalékát Paks biztosítja, a megtakarítással a gazdaság állapotán is javít az erőmű - fejtette ki a vezérigazgató.

Süli János hozzátette: a tervezett új blokk hazai energiarendszerbe állításához rengeteg magyar mérnöki munka szükséges. A vezérigazgató szerint azért van jó üzenete ennek a díjnak, mert a fiatal magyar műszaki értelmiséggel el lehet hitetni, hogy érdemes ebben az iparágban munkát vállalniuk.

Az innovációs díj segít abban, hogy a közvélemény megismerje, és még jobban elfogadja a Paksi Atomerőmű jelentőségét - vélekedett Süli János, aki szerint az is kiderül az elismerésből, hogy nem csak üzemeltetik az létesítményt, hanem gondoskodnak a biztonságról, a hatékonyságról és a takarékosságról is.

Hanganyag: Hegedûs Zsuzsa

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
Jó sztorik a magyar tőzsdén

Jó sztorik a magyar tőzsdén

Reggel Ázsiában felemás hangulatban telt a kereskedés, ezt követően Európában és Amerikában is óvatos emelkedést láthatunk a tőzsdéken. A magyar piacon különösen jó ma a hangulat, izgalmas befektetési sztorikban nincs hiány: jelentős pluszban áll a Waberer's részvénye, miután kiderült, hogy a társaság sikeresen lezárta a szerb disztribúciós piac meghatározó szereplőjének, az MD International többségi részesedésének felvásárlását. Ezen felül magas forgalom mellett emelkedik a PannErgy részvénye is, miután rekord évről tudott beszámolni a társaság bevétel és profit szinten is. Délután pedig az Alteo is bejelentette, hogy az egy részvényre jutó 200 forintos alap osztalék mellett 200 forintos rendkívüli osztalékot javasol részvényenként. Ami a gazdasági eseményeket illeti, ma az USA-ban a lakáspiaci adatok mellett az 5 éves inflációs várakozásokat is közzéteszik. Legutóbb növekedtek a várakozások, ami semmiképp nem jó hír a Fed számára.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 28. 10:22
×
×
×
×