eur:
393.83
usd:
365.42
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Tovább csökkent a kínai kereskedelmi többlet

Kína kereskedelmi többlete februárban mindegy 8 milliárd dollárra csökkent a januári 14,2 milliárd dollárról.

Erre lehet következtetni Csen Tö-ming kínai kereskedelmi miniszter hét végi nyilatkozatából, amely szerint az ország első kéthavi kereskedelmi többlete 50,2 százalékkal kisebb volt az egy évvel korábbi 43,9 milliárd dollárnál.

Kína kereskedelmi többlete az év vége óta folyamatosan csökken: novemberben 19,1 milliárd dollár, decemberben 18,4 milliárd dollár, januárban 14,2 milliárd dollár volt.

Nem mintha nem növekednék ismét a kínai export: Kína kivitele 130,7 milliárd dollárt ért decemberben, 17,7 százalékkal többet, mint 2008. decemberben. Tizenhárom havi elmaradás után decemberben először nőtt ismét az export éves összehasonlításban is. Januárban éves egybevetésben már 21,0 százalékkal gyarapodott tovább a kínai kivitel, bár 109,5 milliárd dolláros értéke elmaradt a decemberitől.

A kínai többlet azért fogyatkozik, mert közben még gyorsabban, soha nem látott ütemben bővül a kínai import éves összehasonlításban. Decemberben: 112,3 milliárd dollárt ért el, ez 55,9 százalékkal több volt, mint egy évvel azelőtt. Januárban 95,3 milliárd dollár volt a kínai behozatal, már 85,5 százalékkal több az egy évvel azelőttinél.

A kínai export a nemzetközi válság kezdetétől 2009 nyaráig havonta több mint 20 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbi értékektől, importjában pedig 15 százalék körül volt az éves elmaradás.

A kínai kormány 2008 őszén közel 600 milliárd dollárt érő programot hirdetett, főleg infrastrukturális beruházásokra, a belső fogyasztás ösztönzésére. Az ipari termelés javulása és a belső hitelezés gyors növekedése hamar jelezte a kormányzati segítség hatását.

A legújabb külkereskedelmi adatok szerint a kínai gazdaság teljesíti a fejlett országok reményét, azt, hogy a kínai belső fogyasztás adjon húzóerőt a világgazdaság számára. Ugyanakkor a kínai import árfelhajtó tényező a világ nyersanyag- és energiapiacain.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×