eur:
393.83
usd:
365.63
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Kötelező biztosítás: még nem kell tartani a rendőrtől

Még nem kapták meg a biztosítás befizetéséről szóló csekket az autósok, de az ORFK tájékoztatása szerint március elsejéig az autóst igazoltató rendőrnek elég a biztosítási ajánlat - mondta az InfoRádiónak a biztositas.hu igazgatója. Rácz István hozzátette: a kampány befejeztével év elején jóval több biztosító emelte árait, és az emelkedés mértéke is nagyobb a megszokottnál, mintegy 50 százalékos.

Nem kell tartaniuk a rendőri ellenőrzésről azoknak az autósoknak, akik az év végén biztosítót váltottak, de még nem jutott el hozzájuk a befizetésről szóló csekk: a szerződéskötéskor a biztosítótól kapott ajánlat 60 napig, azaz március 1-jéig igazolja a biztosítási fedezetet - mondta az InfoRádiónak a biztositas.hu igazgatója.

Rácz István hozzátette: a következőkben a rendőrök a Központi Gépjármű Nyilvántartásból, a rendszám alapján kérik majd le a biztosítási adatokat és a fedezet fennállására vonatkozó információkat, ám ha az adatbázis szerint a sofőrnek nincs érvényes biztosítása, továbbra is kérhetik, hogy a csekkel igazolja biztosítása érvényességét.

A szakértő arról is beszélt, hogy az ügyfelekért folyó versengés lezárultával a biztosítók jelentősen, mintegy 50 százalékkal emelték díjaikat. A kampányban valamivel 25 ezer forint alatt volt az átlagár, míg ha valaki most vásárol autót és arra szeretne biztosítást kötni, már több mint 40 ezer forintot kell a kötelezőre fizetni.

A biztositas.hu igazgatója szerint ez komoly problémákat vet fel, hiszen a most életbe lépett törvénymódosítások miatt a kampánynak a jövőben kisebb szerepe lesz, mivel eltörölték a január 1-jei egységes biztosítási évfordulót

A kampány súlyának csökkenéséhez és néhány éven belüli megszűnéséhez vezető rendelkezés ugyanis arra ösztönzi a biztosítókat, hogy bátrabban emeljék áraikat, hiszen az ügyfelek - kötelező díjak összehasonlítása iránti - érdeklődése a kampányok hanyatlásával arányosan csökken majd.

Hanganyag: Panulin Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×