eur:
392.86
usd:
368.16
bux:
66115.42
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma

BKIK: a kormány nem biztosítja az elektronikus rendszert

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) arra kéri a kormányt, hogy haladéktalanul biztosítsa az egyéni vállalkozóról és az egyéni cégről szóló törvény betartásához szükséges elektronikus rendszert. A kormányszóvivő cáfolja a BKIK állítását, szerinte ugyanis működik az elektronikus rendszer.

A BKIK, MTI-hez kedden eljutatott közleménye szerint nem működik a törvény által 2010. január 1-től alkalmazandó egyéni vállalkozói tevékenység megkezdéséhez, módosításához, megszüntetéséhez rendelt elektronikus rendszer.

A vállalkozói érdekképviselet tájékoztatása szerint a kamaránál már jelentkeztek olyan vállalkozók, akik szerették volna módosítani a vállalkozáshoz kapcsolódó adataikat, de a kormányzati honlapon a szükséges informatikai rendszer nem érhető el.

A kamara kitér arra, hogy a 2009. december 31-ig élő jogszabályt az új törvény hatályon kívül helyezte a korábbi ügyintézési lehetőséget, így most az a helyzet állt elő, hogy az állampolgár nem élhet alkotmányos jogával, nem tud egyéni vállalkozó lenni.

Szollár Domokos kormányszóvivő közleményében ugyanakkor arról számolt be, hogy az egyéni vállalkozóról és az egyéni cégről szóló törvényhez, valamint annak végrehajtási rendeleteihez kapcsolódó, 2010. január 1-jétől működő elektronikus szolgáltatások elérhetőek a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala oldaláról.

A nagyobb elérés és a jobb színvonalú szolgáltatás érdekében ezen szolgáltatások szerdától elérhetővé válnak a www.magyarorszag.hu oldalról is - fűzi hozzá a kabinet képviselője.

Hanganyag: Farkas Dávid

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Vágujhelyi Ferenc az Arénában: mostantól azonnal fellép a NAV az önrevízióval visszaélők ellen

Az önrevízióval visszaélők csalárd gazdálkodása miatt versenyelőnyre tesznek szert a becsületes gazdálkodókkal szemben, és ezt nem tudjuk megengedni – mondta Vágujhelyi Ferenc, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt az szja-bevalllásokról, az eÁFA-rendszer előnyeiről, az idén kiemelten ellenőrzött területekről és arról is, hogy az adóhatósági büntetés miért hatékonyabb, mint a büntetőeljárási szankció.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.18. csütörtök, 18:00
Dobrev Klára
árnyék-miniszterelnök, a DK-MSZP-Párbeszéd EP listavezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×