eur:
394.38
usd:
370.05
bux:
65045.06
2024. április 19. péntek Emma

Mit kell tudni a szuperbruttósításról?

Januártól alkalmazzák a személyi jövedelemadó kiszámításánál az úgynevezett szuperbruttósítást, az Alkotmánybíróság ugyanis kimondta, hogy az adószabályokkal kapcsolatban felhozott kifogások alaptalanok. De mit is jelent a gyakorlatban a szuperbruttó?

Nem alkotmányellenes a szuperbruttósítás - mondta ki kedden az Alkotmánybíróság, a határozat nyomán pedig minden akadály elhárult az új adószabály életbe léptetése elől, január elsejétől tehát a munkáltató által a munkavállaló után fizetett társadalombiztosítási jutalék is a jövedelemadó-alap részévé válik.

A jövedelem szuperbruttósításának lehetőségét még 2008 februárjában vetette fel Gyurcsány Ferenc a GKI Gazdaságkutató javaslata nyomán, Bajnai Gordon pedig első miniszterelnöki sajtótájékoztatóján, idén áprilisban beszélt róla. A szabályozást végül június 29-én fogadta el az országgyűlés.

Az új számítási metódust annak ellenére szavazták meg a parlament, hogy sok pénzügyi-gazdasági szakember is aggályát fejezte ki a rendelkezés miatt. Többen, köztük Szabó Máté, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa az Alkotmánybírósághoz fordult. Az indítványozók álláspontja szerint az adóalap-növelő tételek bevezetése miatt adózni fog a ténylegesen meg nem szerzett jövedelem, az állam a munkáltató által fizetett járulékok után keletkeztet a magánszemélyeknél adófizetési kötelezettséget.

Az Alkotmánybíróság azonban kedden elutasította a szuperbruttósítás alkotmányosságát vitató indítványokat. A testület szerint ugyanis az összevont adóalapba nem a munkáltató által ténylegesen fizetett társadalombiztosítási járulék, illetve egészségügyi hozzájárulás összege kerül be, csupán az összevont adóalapba tartozó jövedelemnek a társadalombiztosítási járulék, illetve egészségügyi hozzájárulás mértékével korrigált összege.

Az adó alapja tehát jövőre már nem csupán a munkaszerződésben meghatározott bruttó jövedelem jelenti majd, ahhoz ugyanis hosszászámolják még a foglalkoztatót terhelő társadalombiztosítási járulék is. A jogalkotó ugyanakkor ezzel párhuzamosan megemelte a kedvezményes adókulcs sávhatárát, az adójóváírás összegét és alkalmazhatósági körét, valamint csökkentette az adókulcsokat is.

A szuperbruttósítás így a következőképpen hat majd a jövedelmekre (forrás: RSM DTM Hungary):

havi bruttó bér (Ft)havi szja-levonás (Ft) különbözet (Ft)
 20092010 
71 5001 5303371 193
1 964 00042 20427 30314 901
400 000115 500100 06015 440

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor: eljött az idő, hogy Budapest után Brüsszelben is megmentsük a szabadságot

"Amíg nemzeti kormány lesz, Magyarország nem lép be az ukrajnai háborúba senkinek az oldalán" - jelentette ki a Fidesz EP-kampánynyitó rendezvényén pénteken Orbán Viktor pártelnök. "No migration, no gender, no war" - adta ki a hármas jelszót.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
Hogyan és melyik AI-projektbe vágj bele? Erről lesz szó egy teljes napon át!

Hogyan és melyik AI-projektbe vágj bele? Erről lesz szó egy teljes napon át!

Milyen változásokat hoz az AI az üzlet számára az egyes szektorokban és területeken, és hogyan vágjunk bele az AI-projektekbe?  Egy teljes konferencianapon keresztül ezzal foglalkozunk az AI in Business c. rendezvényünkön április 23-án. Mellébeszélés helyett üzleti stratégiákat, valós megoldásokat és use case-eket mutatnak be a témát ismerő tanácsadók, IT-beszállítók, és azok a nagyvállalati vezetők, akik már aktívan keresik vagy már meg is találták az AI-ban rejlő üzleti lehetőségeket. 7 szekció, több mint 40 előadó egy helyen!

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×