eur:
395.61
usd:
366.75
bux:
65585.35
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Oszkó: Adósságos és adót nem növelünk!

Adósságot és adót nem növelünk - mondta a 2010-es költségvetésről a pénzügyminiszter a kormányülést követően. Oszkó Péter hozzátette: a jövő évi büdzsé jelentős tartalékokkal rendelkezik, ami kezelhetővé teszi majd a kockázatokat.

Nagy eredmény, hogy ilyen korán elfogadta a parlament a költségvetés sarokszámait, és az is, hogy a költségvetési hiánycélt is tartani tudják - mondta a pénzügyminiszter.

Oszkó Péter hozzátette: az, hogy a parlament kedden elfogadta a költségvetés főbb számait, egyúttal azt jelenti, hogy az egyenleg változatlan marad, minden esetleges változtatás legfeljebb átcsoportosítással történhet.

A pénzügyminiszter hangsúlyozta: a 2010-es évnek úgy megy neki a magyar kormány, hogy nagyobb tartalékkal rendelkezik a költségvetés, mint tavaly; mintegy 200 milliárdnyi összesen az általános, a stabilitási és most létrehozott kamatkockázati tartalék, ami egyben kellő mozgásteret ad a jövő évi kockázatok kiegyensúlyozására.

Oszkó Péter kijelentette: a költségvetés-tervezés legfőbb szempontja az volt, hogy a bevételekhez tervezik a kiadásokat. A pénzügyminiszter emlékeztetett: jövőre az élő munka terhelése csökken, ami nem csak vállalkozások százezreinek lesz kedvező, hanem a dolgozóknak is nő a nettó jövedelme.

Oszkó Péter kérdésre válaszolva beszélt a Malévval kapcsolatos kormányzati elképzelésekről is. Azt mondta: az említett tulajdonszerzés nem részesedésvásárlást jelent, hanem a magyar állam követeléseit konvertálják át tulajdonrésszé, de nem kizárt, hogy ez, a kalkulációktól függően, többségi tulajdonrész lesz.

A pénzügyminiszter hozzátette: a Malév üzemi szinten jól működik, terheinek jelentős része az adósságokból származik. Oszkó Péter elmondta azt is: nincs tudomása arról, hogy az orosz fél kiszállna a magyar légitársaságból.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 28. 10:22
×
×
×
×