eur:
393.92
usd:
365.04
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Csaba László: Nem folytatható a távlatok nélküli gazdaságpolitika

A belpolitikában kialakult helyzet nem tesz jót az árfolyamoknak és elbizonytalanítja a befektetőket - mondta az InfoRádiónak Csaba László közgazdász. Az egyetemi tanár hozzátette: nem ért egyet azzal a véleménnyel, amely a reformok folytatásának leállásától tart, olyanok ugyanis eddig sem voltak, a kormány csupán ötletelt.

Egy esetleges kormányválság elbizonytalanítja a befektetőket, a kis és közepes vállalkozásokat, de nem tesz jót az árfolyamnak sem - mondta az InfoRádiónak Csaba László közgazdász.

Az egyetemi tanár hozzátette: a gazdaságban strukturális egyensúlytalanság van, amire rátesz egy lapáttal a politikai bizonytalanság; ez utóbbi egyszerre oka és következménye a gyenge gazdasági adatoknak.

Csaba László elmondta: korábban is igen kicsinek látta annak az esélyét, hogy a kormány bármilyen reformintézkedést hozzon. Inkább "reformretorika" volt, a reformokról való gondolkodás, beszélgetés, a tervezetek tesztelése, vagyis ötletelés folyt - fűzte hozzá a szakértő.

A pénzpiacokra nem sok jó vár: a csökkenés fő oka az amerikai gazdaság körüli bizonytalanság átgyűrűzése, a belpolitikai bizonytalanság pedig csak tovább erősítheti azt - közölte az egyetemi tanár.

A szakértő szerint demokratikus politikai folyamatnak kell olyan helyzetet teremtenie, amelyben távlati gazdaságpolitika is meghirdethető, ehhez az, hogy a közgazdászok között megindul a gondolkodás, nem elég.

Az a fajta gazdaságpolitika, amelyben csak áldozatot kérnek, de nincs távlat, nem folytatható tovább - jelentette ki Csaba László.

Hanganyag: Kaputa Júlia

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.

Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Az Iszlám Állam mellett ukrán katonai hírszerzést sejti a 137 ember halálát követelő múlt pénteki terrortámadás mögött Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő, címzetes egyetemi tanár, az MTA doktora. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt arról is, hogy folyamatosan erősödik az együttműködés Irán, Oroszország és Kína között, és részletesen szólt arról is, hogy miért fontos az izraeli miniszterelnöknek, hogy háborúzzon a gázai övezetben, és kik támogatják ebben.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Elfogyott a lendület a tőzsdéken

Elfogyott a lendület a tőzsdéken

Reggel Ázsiában felemás hangulatban telt a kereskedés, ezt követően Európában és Amerikában is óvatos emelkedést láthatunk a tőzsdéken. A magyar piacon különösen jó volt ma a hangulat, izgalmas befektetési sztorikban nincs hiány: határozott pluszban zárt a Waberer's részvénye, miután kiderült, hogy a társaság sikeresen lezárta a szerb disztribúciós piac meghatározó szereplőjének, az MD International többségi részesedésének felvásárlását. Ezen felül magas forgalom mellett emelkedett a PannErgy részvénye is, miután rekord évről tudott beszámolni a társaság bevétel és profit szinten is. Délután pedig az Alteo is bejelentette, hogy az egy részvényre jutó 200 forintos alap osztalék mellett 200 forintos rendkívüli osztalékot javasol részvényenként, melynek hatására kilőtt az árfolyam.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×