eur:
393.75
usd:
365.14
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Jövőre megkezdi működését a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács

Január elsején kezdi meg működését a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács - közölte a szervezet elnöke.

Nagy János az InfoRádióban elmondta: az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Zrt., a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet és a Kincstári Vagyoni Igazgatóság összevonásával járó létszámleépítés mintegy 25 százalékos költségmegtakarítást eredményez.

Az elnök hangsúlyozta: a szervezet célja, hogy jól működő állami vállalatok jöjjenek létre.

Mint mondta: jelenleg egyetlen vagyonelem értékesítését sem tervezik.

Korábban a jövő év végére ígérte az állami vagyon leltárának összeállítását a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács elnöke.

Nagy János úgy vélte: a több mint 10 ezer milliárd forint értékben nyilvántartott állami vagyon valós értéke megközelítheti az 50 ezer milliárdot is.

Az elnök bemutatkozó sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy feltehetően egy éven belül végeznek a privatizációs szerződések átvizsgálásával.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

Játék a szabadban, sok mozgás, esténként társasjáték, ébredés csörgőóra nélkül, nyugodt reggelik és lazább időbeosztás – ezt javasolja a szülőknek a tavaszi szünet idejére a gyermekpszichológus. Gyarmati Éva szerint a tananyag pótlásának nem ez az ideje, a tankönyvek csak a szünet utolsó délutánján kerüljenek elő.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×