eur:
394.3
usd:
369.52
bux:
65275.15
2024. április 19. péntek Emma

Sajátos bormarketing Tokajért - reggelihez és előételhez kínálják

Sajátos közösségi bormarketingbe kezdett öt tokaji pincészet a tokaji bor ismertségének fokozásáért - jelentette be Zwack Izabella, a Dobogó Pincészet tulajdonosa a kezdeményezők képviseletében újságíróknak kedden, Budapesten.

A kezdeményezés lényege: a tokaji borokat - amelyek a Szepsy, a Dobogó, a Disznőkő, a Gróf Degenfeld, valamint a tokaji Oremus Pincészetben készültek - nem szokványos éttermi környezetben kínálják a vendégeknek. A negyven, főként budapesti étteremben Welcome drinkként, reggelihez, uzsonnához, előételhez - azaz sonkákhoz, szalámikhoz, sajtokhoz -, és főételekhez kínálják a tokaji édes és száraz borokat december végéig.

Az "újszerű tálalást" Zwack Izabella és Tálos Attila borkereskedő, a Budapest Bortársaság Kft. ügyvezetője azzal indokolta, hogy a tokaji borok széles körben ismertek ugyan, de még nem eléggé kedveltek. Mindehhez hozzátették: a sajátos tokaji bormustrát hagyományteremtő szándékkal tartják, és várhatóan jövőre New Yorkban is megrendezik. A mostani promóciótól a tokaji boreladások fellendülését várják.

Kevesebb, de jobb az idei termés

Horvát Csaba, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) főtitkára az MTI-nek elmondta: a magyar bortermelés mintegy 7 százaléka, azaz közel 200 ezer hektoliter bor származik Tokaj-hegyaljáról.

Az adatok szerint Tokaj-hegyalján általában 15-35 ezer tonna szőlő terem évente az időjárástól függően. A borász szerint az idei termés mennyisége elmaradt ugyan a legjobb évjáratokétól, de a minőség jó volt. Az aszúsodás az őszi napfényes időjárása miatt nem 15 mustfokról, hanem annál lényegesen magasabb értékről, mintegy 18 mustfokról kezdődött meg, ez pedig meghatározó jellegű egy-egy évjárat minőségét tekintve.

Sümegi József, a Magyar Bor Akadémia elnöke szerint jelenleg Magyarországon a szőlőterület mintegy 88 ezer hektár. Az adatok az mutatják belföldön évente mintegy 3,2 millió hektoliter bor fogy, a kivitel pedig 500 ezer hektoliter körül mozog. Az import bor az elnök szerint 200-300 ezer hektoliterre tehető. A borágazat árbevétele átlagosan évente - a terméstől függően - mintegy 80 milliárd forint.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: eljött az idő, hogy Budapest után Brüsszelben is megmentsük a szabadságot

Orbán Viktor: eljött az idő, hogy Budapest után Brüsszelben is megmentsük a szabadságot

"Amíg nemzeti kormány lesz, Magyarország nem lép be az ukrajnai háborúba senkinek az oldalán" - jelentette ki a Fidesz EP-kampánynyitó rendezvényén pénteken Orbán Viktor pártelnök. "No migration, no gender, no war" - adta ki a hármas jelszót.

Kaiser Ferenc: a mérsékelt izraeliek nem Iránt féltik, hanem az amerikai fegyvercsomagot

Hírügynökségi jelentések szerint az izraeli hadsereg csapást mért több célpontra Iránban, de ezt Izraelben hivatalosan nem erősítették meg. Irán azt közölte, hogy a légvédelme működésbe lépett, és az okozott robbanásokat a közép-iráni Iszfahán körzetében. Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense szerint ez izraeli jelzés, figyelmeztetés volt Iránnak a hétvégi zsidó állam elleni támadása után.
VIDEÓ
Kezd magára találni a forint

Kezd magára találni a forint

A hajnali órákban toltak egy szintet a forint euróval szembeni árfolyamán, melynek nyomán a kurzus a 394-es szintről a 396-os szint közelébe ugrott, majd legalább olyan gyorsan szúrt vissza a nyitószintig. Délelőtt viszont lassan tovább veszített értékéből a magyar deviza, de délután az euró dollárhoz képesti erősödését a forint is lekövette. Az izraeli válaszcsapás hírére a befektetők ismét kockázatkerülő üzemmódba kapcsoltak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×