eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Bogsch: A régióban a Richteré lesz a legnagyobb gyógyszeripari csoport

Komoly növekedési lehetőség van a lengyel gyógyszerpiacon, és a Richter - Oroszország mellett - elsősorban a közép-kelet-európai régióra koncentrál - indokolta a cég vezérigazgatója, Bogsch Erik a lengyel Polpharmával való társulási szándékot.

Lengyelország legnagyobb generikus gyártójával, a lengyel gyógyszerpiac második számú szereplőjével jelentett be társulást a Richter; a tranzakció értéke meghaladja a 231 milliárd forintot.

A társulás új részvények kibocsátásával jön létre, melynek következtében a Polpharma tulajdonosa, a Genefar 25 százalékos tulajdonos lesz a társaságban, a Richter cserébe a Polpharma 99,65 százalékos tulajdonosa lesz.

A magyar társaság vezérigazgatója az InfoRádióban elmondta: szívesen használták volna a cég készpénzállományát erre az akvizícióra, de a Genefar kifejezett ragaszkodott a Richter-részvényekhez, így egy zártkörű kibocsátás alapján kap majd a magyar vállalat papírjaiból.

Bogsch Erik hangsúlyozta: a régióban egyértelműen Lengyelország a legnagyobb piac, ahol a Polpharma a második legnagyobb cég, 5,4 százalékos piaci részesedéssel.

Az üzletember szerint a tranzakció lehetővé teszi, hogy a Richter vezető szerepe megmaradjon Magyarországon, emellett pedig megmarad a további terjeszkedés lehetősége, mind a terápiás területeken, mind földrajzilag.

A legnagyobb csoport a szektorban

Bogsch Erik kitért arra is, hogy a két cég tőzsdei értéke összesen mintegy 5,4 milliárd dollár (a Richteré 4, a Polpharmáé 1,4 milliárd dollár), így ez lesz a legjelentősebb gyógyszeripari csoport a régióban, a tőzsdei értéket és az árbevételt tekintve is.

A Richter rendkívüli közgyűlését december 18-án tartják, az akvizíció lezárása a vezérigazgató szerint az első negyedév végén várható.

A Richter egyúttal megállapodott egy befektetői csoporttal, amelyben a Polpharma tulajdonos Genefar is benne van, hogy megveszi az orosz Akrihin gyógyszergyártó valamivel több mint 80 százalékát, 22 milliárd forint értékben.

Erről az üzletről Bogsch Erik azt mondta: az Akrihin generikus gyártó, ami növelheti az orosz piacon a Richter generikus profilját, ezáltal a vállalat a piaci részesedést tekintve Oroszországban is a második helyre kerülhet, akárcsak Lengyelországban.

Hanganyag: Panulin Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Dohányosokat kérdeztek, érdekes dologok derültek ki

Dohányosokat kérdeztek, érdekes dologok derültek ki

A leszokási hajlandóságot nagyban befolyásolja, hogy mennyire érezzük távolinak a dohányzás negatív, illetve a leszokás pozitív következményeit – derül ki az ELTE PPK kutatóinak 1500 dohányost bevonó vizsgálatából.

Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

A magyarok főképpen a külföldön elérhető magasabb fizetés, az itthoni bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb jövő, valamint a "klíma" miatt vándorolnak ki valamelyik nyugat-európai országba – ez derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, amelyből javaslatcsomag is készült az intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogásából. Az InfoRádió Kozák Ákost és Gazsi Attilát kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×