eur:
394.45
usd:
369.62
bux:
65196.65
2024. április 19. péntek Emma

MOL: veszteséget hozna a cégnek, ha felvásárolná az OMV

A MOL Nyrt. magyar olajtársaság befektetői kapcsolatokért felelős igazgatója szerint, ha az osztrák OMV megszerezné a magyar céget, akkor utóbbi évente 200-250 millió eurót veszítene üzemi eredményéből.

Benke Richárd egy bécsi háttérbeszélgetésen közölte: a MOL jelenlegi értéke a felvásárlás után mintegy 2 milliárd dollárral csökkenne.

A két vállalat egyesülésével olyan társaság jönne létre, amely Ausztriában a benzinforgalmazás 67 százalékát, Magyarországon viszont a 97 százalékát ellenőrizné - mondta el Ferencz I. Szabolcs, a MOL szóvivője.

Elhangzott: a cég azzal számol, hogy versenyjogi okokból az üzemanyag-nagykereskedelem és a finomítás terén jelentős eszközöktől kellene megválni.

Az OMV ellenséges felvásárlási kísérletét illetően nincs új fejlemény, és operatív síkon semmilyen megbeszélés sem folyik a két cég között.

Az OMV a közelmúltban 20,2 százalékra emelte részesedését a MOL-ban, és jelezte, hogy részvényenként 32.000 forintos áron kész nyilvános vételi ajánlatot tenni.

Címlapról ajánljuk
Kaiser Ferenc: a mérsékelt izraeliek nem Iránt féltik, hanem az amerikai fegyvercsomagot

Kaiser Ferenc: a mérsékelt izraeliek nem Iránt féltik, hanem az amerikai fegyvercsomagot

Hírügynökségi jelentések szerint az izraeli hadsereg csapást mért több célpontra Iránban, de ezt Izraelben hivatalosan nem erősítették meg. Irán azt közölte, hogy a légvédelme működésbe lépett, és az okozott robbanásokat a közép-iráni Iszfahán körzetében. Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense szerint ez izraeli jelzés, figyelmeztetés volt Iránnak a hétvégi zsidó állam elleni támadása után.
VIDEÓ
Katonai csapás érte Iránt, botrány van Izraelben – Közel-keleti háborús híreink pénteken

Katonai csapás érte Iránt, botrány van Izraelben – Közel-keleti háborús híreink pénteken

Az iráni FARS hírügynökség szerint három robbanást lehetett hallani Iránban Iszfahán tartományban egy katonai bázison, ahol vadászgépek állomásoznak. Egy amerikai tisztviselő azt mondta, hogy Izrael mért csapást Iránra, a létesítmény nem nukleáris volt. Az iráni légvédelmet aktiválták. Napközben kétértelmű nyilatkozatok születtek azzal kapcsolatosan, valóban Izrael támadott-e, Teherán eddig nem vádolta ezzel meg a zsidó államot, a Hamász viszont igen. Közben Szíriát is támadás érte.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×