eur:
394.06
usd:
365.26
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Viharfigyelmeztetés miatt csütörtök estétől leáll a rotterdami kikötő

Kivételesen erős viharfigyelmeztetés miatt csütörtök este 21 órától péntek este 18 óráig nem üzemel a rotterdami kikötő, közölte egy kikötői szóvivő.

A legnagyobb európai kikötő történetében először még a várost a tenger áradásától védő speciális gátat is lezárják.

A hatóságok az egész hollandiai partvidék mentén riadóztatták a gátszolgálatot, a közlekedési minisztérium értesülései szerint az Északi-tengeren várható vihar történelmi erősségű lehet.

"A viharkörülmények igen hasonlóak az 1953-as orkánéhoz" - mondta a minisztérium szóvivője. Akkor a tenger több helyen lerombolta az akkor még gyengébb építésű gátakat, és az áradás 1800 ember halálát okozta.

A északi-tengeri vihar miatt a norvég StatoilHydro is leállította több lelőhelyén az olaj- és gázkitermelést. Emiatt - a cég közlése szerint - napi 320 ezer hordónyi kieséssel lehet számolni. Egyelőre nem tudni, hogy a kitermelés mikor indulhat újra.

A Skandiáviából Közép-Európa felé tartó alacsony nyomású légtömegek szélviharokat és erős havazást okozhatnak pénteken a közép-európai térségben - közölte csütörtökön az EUMETNET.

A 23 európai nemzeti meteorológiai szolgálatot tömörítő, genfi székhelyű hálózat közleménye szerint óránkénti 125 kilométeres sebességet elérő szélrohamokkal törhet be a korai tél ebbe a térségbe.

Több mint 100 centiméternyi hó hullhat le az Alpok északi szegélyére pénteken, s ez nagyobb lavinákat idézhet ott elő.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×