eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

A Fidesz bűncselekményt gyanít az állami MOL-részvények ügyében

Bennfentes kereskedelem gyanúja miatt a Fidesz kezdeményezi a MOL állami tulajdonban lévő részvényei értékesítésének felfüggesztését - jelentette be Varga Mihály, az ellenzéki párt alelnöke, az Országgyűlés Költségvetési Bizottságának vezetője.

Varga Mihály a fideszes kezdeményezést a kárpótlási jegyek árfolyamalakulásával indokolta.

Úgy vélte: "meglepetésszerűen, az utolsó pillanatban" jelentették be, hogy a tranzakció során lehetséges lesz a kárpótlási jeggyel történő fizetés is.

A bejelentést megelőzően a kárpótlási jegyek határozott árfolyamelmozdulása nélkül, jelentős volument tett ki a kereskedés, ami felveti a bennfentes kereskedelem gyanúját - tette hozzá a politikus.

Varga Mihály közölte: "elrémisztően" magasnak tartja a Mol privatizációjánál a részvényenként 25.500 forintban maximált árat, amit a BÉT-en a MOL-papírok jelenlegi, és egyes prognózisok szerint hosszabb ideig fennmaradó 21.000 forint körüli árfolyamával indokolt.
Véleménye szerint "épeszű ember nem vesz részt 25.500 forintban maximált ár mellett a tranzakcióban, amikor a részvényhez 21.000 forintért is hozzájuthat", hacsak bennfentes információk alapján nem értesült korábban a kárpótlási jegy felhasználásának lehetőségéről.

Vásárhelyi: a kárpótlási jegy végig napirenden volt

Vásárhelyi István, az ÁPV Zrt. igazgatósági elnök-jelöltje költségvetési bizottsági meghallgatásán azt mondta, hogy a felfüggesztést és a vizsgálatot illetően nem kompetens, de hozzátette, hogy a tranzakciót prudens és transzparens módon készítették elő.

Hangsúlyozta, hogy a kárpótlási jeggyel történő fizetés az elejétől kezdve része volt a tranzakciónak, ezt minden, - a felügyelő bizottságnak is megküldött - előterjesztés is tartalmazta.

Az ÁPV célja az volt, hogy a kárpótlási jegyeket végleg vonja be a piacról, és nincs már olyan tranzakció, amivel ezt el tudná érni a privatizációs szervezet - tette hozzá az elnökjelölt.

Az árat illetően Vásárhelyi István arra hívta fel a figyelmet, hogy az allokációra csak később kerül sor, és úgy vélte, hogy a bizottság elnöke által említett részvényár "kissé alulértékelt", mivel - mint mondta - volt ez az elmúlt időszakban magasabb is.

Csaknem kétmillió részvény vár gazdára

A Pénzügyminisztérium a hónap közepén tette közzé, hogy az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Zrt. még az idén értékesíti a tulajdonában lévő MOL-részvénycsomagot.

A csaknem 1 millió 894 ezer részvényt teljes egészében belföldi értékesítésre, elsősorban magánszemélyek részére ajánlották fel.

A november 21. és december 1. közötti akcióban kárpótlási jegyeket is fel lehet használni, amelyeket 1.742 forintos áron számítottak be.

Veres János pénzügyminiszter az értékesítéssel összefüggésben egy hete azt mondta: a MOL részvények értékesítése után már nem lesz több kárpótlásijegy-akció.

A kilencvenes évek első felében kiadott jegyekből becslések szerint valamivel több mint három milliárd forint értékű van még a kárpótoltaknál.

Az elemző nem tud bennfentes kerskedésről

Barát Szabolcs, a portfolio.hu elemzője az InfoRádióban azt mondta: nem volt bennfentes kereskedelemre utaló jel a tőzsdén.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

A magyarok főképpen a külföldön elérhető magasabb fizetés, az itthoni bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb jövő, valamint a "klíma" miatt vándorolnak ki valamelyik nyugat-európai országba – ez derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, amelyből javaslatcsomag is készült az intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogásából. Az InfoRádió Kozák Ákost és Gazsi Attilát kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
Hat héten át zajlik a világ leghosszabb választása: most dőlhet el másfél milliárd ember jövője

Hat héten át zajlik a világ leghosszabb választása: most dőlhet el másfél milliárd ember jövője

Indiában pénteken kezdődött meg a világ legnagyobb általános választása, amelyen közel 1 milliárd választásra jogosult adhatja le a szavazatát. A rendkívüli méretek miatt ezt a szokásosnál sokkal hosszabb időkeretben bonyolítják le, összesen hat héten keresztül zajlik a voksolás, eredményekre csak júniusban lehet majd számítani. A döntés nem könnyű, ugyanis számos olyan tényező van, amely befolyásolhatja a választók döntését. Elemzésünkben összeszedjük, hogy mi motiválhatja most az indiai szavazókat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×