eur:
394.93
usd:
365.22
bux:
65490.29
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Bogár: a magyar gazdaság optikai csalódás

A megszorító csomagot kizárólag a társadalom legvédtelenebb rétegeivel fizettetik meg - mondta az InfoRádiónak Bogár László közgazdász, aki szerint, amit ma magyar gazdaságnak neveznek, az néhány multinacionális cég diktatúrája.

Veszélyesnek és hamisnak tartom azt a megközelítést, amely szerint a megszorítások terhét 50 százalékban a lakosság, 30 százalékban az állam és 20 százalékban a gazdasági szereplők viselik - jelentette ki Bogár László.

Az egyetemi tanár hangsúlyozta: a megszorítások száz százaléka a lakosságot terheli, hiszen az 50 százalék közvetlenül, a 30 százalék az állami szférában dolgozókon keresztül éri őket, míg a tőketulajdonosok nagyon hamar kibújnak a rájuk jutó terhek alól, és áthárítják másokra.

Bogár László szerint magyar gazdaság már régen nincsen, amit annak látszik, az egy optikai csalódás, ami valójában kéttucat multinacionális óriásvállalat helyi hatalomgazdaságát takarja.

Multinacionális diktatúra

Ez a szektor azért teljesít jól, mert erőpozícióban van, és diktatúrát gyakorol, diktál a magyar kormányoknak. Ez a kormány pedig örömmel végre is hajtja a diktátumokat - tette hozzá a közgazdász.

Bogár László úgy látja, hogy ez a multivilág erőpozíciójánál fogva a rendszerváltozás óta nem fizette meg a társadalomnak (bérben) és az államnak (adókban) az általa használt ökoszociális térért járó díjat.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
Egyáltalán nem mindegy, hogy mikor mész nyugdíjba - Hasonló életpályánál is hatalmas eltérések lehetnek

Egyáltalán nem mindegy, hogy mikor mész nyugdíjba - Hasonló életpályánál is hatalmas eltérések lehetnek

A nyugdíjszámítás során meghatározó jelentőségű valorizácós szorzószámok minden évben a kedvezmények nélkül számított országos nettó átlagbér előző évi nominális növekedését tükrözik, az erről szóló idei kormányrendelet tervezetét március 13-án küldték társadalmi egyeztetésre. Miután a nyugdíjba vonulás évét megelőző év kereseti szintjéhez kell igazítani az 1988 óta figyelembe vehető korábbi évek kereseteit, az utóbbi években egyre erősebben érvényesül az a jelenség, hogy a nyugdíjigénylés évének meghatározó jelentősége van a nyugdíj összegének alakításában: minél későbbi évben igényli a nyugdíját a jogosult, annál jobban járhat, még nagyon hasonló életpályák esetén is. Ezt a méltánytalanságot sem az inflációs nyugdíjemelés, sem a 13. havi nyugdíj nem képes megnyugtatóan kezelni, megoldást csak a nyugdíjemelési eljárás olyan módosítása hozhatna, amelynek révén a nyugdíj megállapításának évétől függő valorizációs korrekció is megjelenne az emelés mértékét meghatározó tényezők között.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 28. 10:22
×
×
×
×