eur:
393.66
usd:
364.84
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

A bankszövetségnek elege van már a különadóból

A Magyar Bankszövetség továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy az eredeti terveknek megfelelően az év végére megszűnjön a hitelintézetekre és pénzügyi vállalkozásokra 2005-ben és 2006-ban kirótt különadó.

A szervezet elnöke a szombaton bejelentett kormányzati intézkedésekkel összefüggésben hangsúlyozta: az adófajta további fenntartását azért utasítják el, mert az szerintük alkotmányellenes és az európai versenyjoggal sem egyeztethető össze.

Erdei Tamás a kamat- és a tőzsdei árfolyamnyereség tervezett bevezetésével összefüggésben azt hangsúlyozta, hogy azokat már korábban is támogatta a bankszövetség.

A szolidaritási adóról azt mondta: tudomásul veszik, hogy a szükséges bevételeket így lehet biztosítani.

Erdei Tamás a kormányzati lépésekkel összefüggésben hangsúlyozta, hogy a központi költségvetés helyzetét rendezni kell, mert Magyarország különben elveszíti versenyképességét.

Címlapról ajánljuk

A lelki álomkórtól óv Ferenc pápa a keresztút meditációjában

Az elnyomástól és igazságtalanságtól megalázott Krisztusok, a háború őrültsége miatt mosolyukat vesztett gyermekek és a bántalmazást elszenvedő nők a főszereplői a nagypéntek esti keresztút állomásain elhangzó meditációknak, melyeknek szövegét első alkalommal Ferenc pápa írta.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×