eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Hatályba lépett a 30 éve várt törvény

Noha az ágazatban felmerülő kényes kérdésekre nem ad választ a most hatályba lépő kereskedelmi törvény, az érintettek szerint mégis nagy érdem, hogy csaknem harminc év után megszületett a jogszabály.

Mindössze 12 paragrafusból áll a most hatályba lépő kereskedelmi törvény, amely szakértők szerint a közelmúlt egyik legtöbb vitát kiváltó jogszabálya.

A nyitva tartás szabályai nem változnak. Új elem, hogy a bevásárlóközpontok építésénél az önkormányzatoknak ki kell kérniük a regionális fejlesztési tanácsok véleményét.

Az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára szerint a legfontosabb, hogy végre megszületett a törvény, mivel Magyarországon "kereskedelemellenes hangulat" uralkodik.

Vámos György az InfoRádióban elmondta, ettől függetlenül a jogszabály nem ad választ a legkényesebb kérdésekre.

Vámos György szerint a jelentős piaci erővel rendelkező cégek meghatározása és a kiskereskedőkkel szembeni visszaélések szabályozása az egyetlen érdemi változást jelentő passzus a törvényben.

Eszerint tilos a beszerzési ár alatti értékesítés: az élelmiszereknél minden esetben, a többi terméknél pedig csak akkor, ha a kereskedő az eladáskor már a termék birtokában van, és nem bizományi szerződéssel adja tovább azt.

A törvény emellett kimondja: tilos a szerződéses feltételek utólagos módosítása, bármilyen díj felszámítása azért, hogy egy cég felkerüljön a beszállítói listára, illetve a beszállítók bármilyen megkülönböztetése.

Ez utóbbi miatt az Országos Kereskedelmi Szövetség az Alkotmánybírósághoz fordult.

A szervezet szerint így nincs garancia arra, hogy a kis cégeket nem éri hátrány a nagy beszállítók javára.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×