eur:
394.13
usd:
365.33
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta

Gázkorlátozás lehet Magyarországon

Elképzelhető, hogy gázkorlátozást rendelnek el Magyarországon, ha Oroszországban folytatódik a nagy hideg, illetve itthon is tartósan alacsony lesz a hőmérséklet. Ezt a Földgázszállító Rt. közölte az InfoRádióval.

A közlemény szerint, ha a tartós nagy hideg miatt nem nő az átvehető import gáz mennyisége, akkor a megnövekvő magyar igények miatt nem tudják az összes fogyasztó zavartalan ellátását biztosítani. Magyarország jelenleg a szokásos mennyiségnél 20-25 százalékkal kap kevesebbet.

„A háztartási fogyasztók, egészségügyi és szociális intézmények, valamint távfűtőművek ellátása érdekében a rendszerirányítói jogokkal rendelkező Földgázszállító Rt. élni fog azzal a jogával, hogy szükség esetén fogyasztói korlátozást rendeljen el a Magyar Energia Hivatal által kiadott korlátozási rendeletnek megfelelően” – írta közleményében a Földgázszállító Rt.

A Magyar Energiai Hivatal a felhasználókat öt kategóriába sorolja, és létezik egy úgynevezett nullás kategória is. Ebbe azok az ipari és mezőgazdasági felhasználók tartoznak, amelyek szerződésben vállalták, hogy a Földgázszállító Rt. kérésére tüzelőanyag-cserét hajtanak végre, azaz a gázról áttérnek más fűtőanyagra.

Ezek a felhasználók kedvezményes áron kapják a gázt, és ha nem tesznek eleget a kérésnek, akkor a társaság kizárhatja őket a szolgáltatásból.

Az egyes kategóriába az óránként 2.500 köbméternél többet fogyasztó ipari és mezőgazdasági termelők tartoznak, a kettesbe pedig azok, amelyek óránként 2.500 és 500 köbméter közötti gázmennyiséget használnak fel.

A hármas kategóriába valamennyi ipari és mezőgazdasági termelő beletartozik. A negyedik kategóriába a kommunális felhasználókat, az ötödikbe pedig a lakosságot sorolták.

Magyarországon legutóbb a nyolcvanas évek közepén rendeltek el korlátozást, de csak az egyes és kettes kategóriában.

A Földgázszállító Rt. csütörtök reggel 6 órától korlátozta a nagyfogyasztók, elsősorban az erőművek gázellátását, ami azt jelenti, hogy azok átmenetileg olajtüzelésre álltak át.

Szerdán Magyarország napi gázfogyasztása 70 millió köbméter körül volt. A hőmérséklet csökkenése szakértők szerint Celsius fokonként 2 millió köbméterrel növeli naponta a fogyasztást. Csütörtökön a péntekihez hasonló időjárási viszonyok mellett 74 millió köbméter földgáz fogyott.

A magyar gázhálózat és -rendszer napi 99 millió köbméter csúcsfogyasztást bír el, ám ekkora felhasználásra még nem volt példa: a legnagyobb, napi 90 millió köbméteres felhasználást 2005. február 9-én regisztrálták. Akkor tartósan mínusz 10 fok alatt volt a hőmérséklet.

Magyarországon évente 14 milliárd köbméter földgáz fogy, amelynek 80 százaléka import. Ennek 70 százaléka Oroszországból származik.

A 14 milliárd köbméterből mintegy 4-4,5 milliárdnyit a lakosság használ fel, 3 milliárdnyit a közületi, önkormányzati, közüzemi szféra, míg a villamos erőművek szintén körülbelül 3 milliárd köbméter gázt tüzelnek el évente.

A fennmaradó mennyiséget az ipar, alapvetően az építőipari anyagokat előállító cégek, a kerámia- és a cementipar használja fel.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×