eur:
393.92
usd:
364.83
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Szinte tavasz lesz karácsonykor

Vasárnap estig a Kárpát-medencébe a szombaton átvonult melegfront mögött több fokkal enyhébb, vasárnap már szárazabb levegő érkezik.

Szombaton többnyire erősen felhős lesz az ég, csak rövid napos időszakok lehetnek. Délután helyenként eső, északkeleten havazás, havas eső várható, ott kis eséllyel ónos eső is előfordulhat. Éjszaka elszórtan várható gyenge eső, hajnalra megszűnik a csapadék és nagy területen csökken a felhőzet. Vasárnap általában gyengén vagy közepesen felhős idő várható többórás napsütéssel, de északkeleten felhősebb körzetek is lehetnek. Napközben csapadék nem valószínű. Az északnyugati, nyugati szél szombaton néhol, vasárnap több helyen megerősödik.

A hőmérséklet hajnalban -2 és +6, vasárnap kora délután többnyire 7 és 12 fok között alakul, de északkeleten néhol 3, 6 fok is lehet.

Címlapról ajánljuk
Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Az Iszlám Állam mellett ukrán katonai hírszerzést sejti a 137 ember halálát követelő múlt pénteki terrortámadás mögött Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő, címzetes egyetemi tanár, az MTA doktora. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt arról is, hogy folyamatosan erősödik az együttműködés Irán, Oroszország és Kína között, és részletesen szólt arról is, hogy miért fontos az izraeli miniszterelnöknek, hogy háborúzzon a gázai övezetben, és kik támogatják ebben.

MNB: megnőtt a forint inflációra gyakorolt hatása

A korábban vártnál mérsékeltebb növekedés, alacsonyabb, de az év közben kissé emelkedő infláció vár a magyar gazdaságra az idén – derül ki a Magyar Nemzeti Bank inflációs jelentéséből, amely 2025-re vetíti előre a 3 százalékos inflációs cél elérését.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×