eur:
393.93
usd:
364.68
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta
Meglepő információk az Ikeától

Meglepő információk az Ikeától

Az Ikea negyedik alkalommal készített el „Az Élet otthon” elnevezésű kutatását.

A globális felmérésbe 22 országból 22 ezer embert vont be a vállalat, amely azt kutatta, mi okozza a legtöbb küzdelmet és frusztrációt. A városokban egyre kisebb terekbe kényszerülünk, otthonainkat gyakorta másokkal is megosztjuk, ezért a legnagyobb frusztrációt az jelenti, hogy

bár szeretjük a tárgyainkat, de küzdünk a rendetlenséggel.

Emellett szükségünk van a személyes térre, de nehezen tudjuk megteremteni otthonunkban.

Az eredmények alapjául a több területre kiterjedő otthonlátogatások, online közösségek, szakértői interjúk és egy 22 ország részvételével végzett felmérés szolgált. Napvilágra került néhány meghökkentő adat is:

  • Világszerte az embereknek csaknem a fele (46%) mondja azt, hogy a legtöbb vitájuk a nappaliban szokott kezdődni.
  • Ugyanennyien (49%) mondták, hogy a viták tárgya többnyire a „rendetlenség” mibenlétéből eredő nézetkülönbség.
  • A megkérdezettek nem kevesebb mint 44%-a vallja, hogy „rossz” érzése van, ha saját teret alakít ki magának, amikor valaki másnak az otthonába költözik be.
  • Az összes válaszadó 40%-a kérdezés nélkül dobott már ki olyasmit, ami annak a tulajdona volt, akivel él.
Címlapról ajánljuk
A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

300 eurónál is többe kerülhet az idei húsvéti bevásárlás Szlovákiában. A Partners piackutató vállalat számításai szerint, 5 százalékkal kénytelenek többet költeni erre az emberek, mint tavaly. Az élelmiszer drágább, a húsvéti díszítés kicsit olcsóbb lett. Egyre több ünnepi asztalon jelenik meg a bárányhús.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

Oroszország kész garantálni a folyamat többi résztvevőjének jogos biztonsági érdekeit az ukrajnai konfliktus békés rendezése esetén, ha maga is ugyanilyen garanciákat kap - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Izvesztyija című lapban pénteken közölt interjúban. Az Egyesült Államok korábban ellenállt Ukrajna kérésének a nagy hatótávolságú ATACMS rakéták szállítására. Az elmúlt időszak eseményei következtében Washington újraértékelheti álláspontját - számolt be a Defense One. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×