Inforádió

Meghallgatom Élő adás

Egyszerű megoldás jöhet a rák gyógyításában

Inforádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Az ember emésztőrendszerében élő baktériumok hatással lehetnek arra, hogy miként reagálnak a daganatos betegek a kezelésekre - derült ki két tanulmányból is, amelyet a Science című tudományos folyóiratban tettek közzé kutatók. Eredményeik új utakat nyithatnak a daganatos betegek terápiájában.

A Texasi Egyetem MD Anderson Rákkutató Intézetének szakemberei kimutatták, hogy bőségesen van "jó baktérium" azoknak a betegeknek a szervezetében, akik jól reagálnak az immunterápiára.

Már megint a baktériumok

Tanulmányukhoz a kutatók 112 áttétes melanomában szenvedő beteg - baktériumok, vírusok, gombák alkotta - mikrobiomjának mintáit elemezte, akik a programozott sejthalál beindításáért felelős PD1-gátlót is kaptak kezelésükkor, ez olyan terápia, amely az immunrendszert aktivizálja a daganatok megtámadására.

A betegek immunválaszának elemzése feltárta, hogy

azoknak, akiknek szervezetében jótékony hatású baktériumok voltak, több immunsejtjük volt,

amelyek nagyobb valószínűséggel hatolnak be a daganatokba és ölik meg azokat.

A kezelésre jól reagáló betegek mikrobáit a tudósok átültették baktériummentes egerekbe és megnézték, miként reagálnak a PD1-gátlóra. Az embereknél megfigyelt eredményekhez hasonlót kaptak - írták tanulmányukban.

Bizonyos antibiotikumok sem használtak

A másik kutatásban francia, svéd és amerikai szakemberek azt vizsgálták, milyen hatással van az antibiotikum az immunterápiával kezelt tüdő- vagy veserákos betegek terápiájára, ha PD1-gátlót kapnak.

Kimutatták, hogy kisebb a túlélési esélye annak, aki korábban antibiotikumot szedett húgyúti vagy fogfertőzésre, mint annak, aki nem kapott antibiotikumot.

A betegek emésztőrendszere mikrobiomjának elemzéséből kiderült, hogy

az akkermansia muciniphila nevű baktériumok előfordulása kapcsolatban állt a legjobb terápiás eredményekkel.

Antibiotikummal kezelt egereknél kimutatták, hogy ha ezeket a baktériumokat adták kiegészítőként az állatoknak, növelték az egér immunsejtjeinek hatékonyságát, azaz jobban reagáltak az állatok a terápiára.

"Meg lehet változtatni a mikrobiomot, nem olyan bonyolult feladat, ezért úgy gondolom, hogy ezek az eredmények hatalmas új lehetőségeket nyitnak" - hangsúlyozta Jennifer Wargo, a Texasi Egyetem vendégprofesszora, az egyik tanulmány vezető szerzője.