eur:
394.13
usd:
365.33
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta
Hihetetlen kettősség az időjárásban

Hihetetlen kettősség az időjárásban

A Kárpát-medencében kedd estig kettős arcát mutatja az időjárás. Nyugaton napos idő várható, csapadéknak csekély az esélye, a keleti területeken még kedden is az említett frontrendszer hatása érvényesül, átmeneti felhőzet-csökkenés után ismét több felhő, és eső valószínű.

Hétfő estére a gomolyfelhők feloszlanak, északkeleten, keleten is csökken a felhőzet. Éjszaka már csak néhol a keleti határnál és kis eséllyel délnyugaton lehet eső, zápor.

Kedden nyugaton folytatódik a gomolyfelhős, napos idő, de az ország keleti felén is hosszabb időre kisüt a nap. A déli óráktól növekszik meg a Dunától keletre észak felől a felhőzet, és az ország keleti harmadán eső, zápor is valószínű. Napközben az északnyugati, nyugati szél megélénkül, kedden a Dunától keletre időnként meg is erősödik.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 6 és 13 Celsius-fok között alakul, a nagyvárosokban és a vízpartokon lesz enyhébb a hajnal. A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 18 és 25 fok között valószínű, a tartósabban borult területeken marad 20 fok alatt a hőmérséklet.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×