eur:
395.05
usd:
366.06
bux:
65186.32
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Fűtött sátrakkal várja a rászorulókat az Ökumenikus Segélyszervezet

Országszerte három, valamint egy határon túli helyszínen, éjjel-nappal nyitva tartó melegedőhelyeken és fűtött sátorban, meleg étellel várja a rászorulókat az Ökumenikus Segélyszervezet - közölte a szervezet.

A közlemény szerint a segélyszervezet Csepelen éjszakára is megnyitotta és fűtött sátorral bővítette nappali melegedőjét. A központban nemcsak hajléktalanokat fogadnak, hanem mindenkit, aki fűtetlen vagy nem megfelelően fűtött lakásban él. A meleg helyiségben tartózkodási és tisztálkodási lehetőséget, valamint étkezést is biztosítanak.

A szervezet gyulai és a debreceni központjában is minden betérőnek biztosítanak helyet, szükség esetén ideiglenes helyekkel bővítik a központot. A segélyszervezet "utcai megkereső szolgálatai" folyamatosan járják a városokat és a környező tanyavilágot meleg teával és élelemmel.

A szokatlan hideg miatt Kárpátalján is rendkívüli intézkedésekre volt szükség. Beregszászon a város és több szervezet együttműködésével péntek este krízismelegedő nyílt, ahol folyamatosan várják a rászorulókat. Az Ökumenikus Segélyszervezet a fűtéshez szükséges brikettel támogatja a melegedő működését, egy tonna tüzelőanyagot már a helyszínre vittek - olvasható a közleményben.

Címlapról ajánljuk
Mi vezetett a németországi Zöldek zuhanórepüléséhez?
Elemzés

Mi vezetett a németországi Zöldek zuhanórepüléséhez?

Egyre csökken a németországi Zöldek párt támogatottsága, öt év alatt több mint duplájára, 25-ről 56 százalékra nőtt azok száma, akik semennyire sem tudnak azonosulni a párttal, ezzel Németország egyik leginkább elutasított politikai tömörülésévé vált. A háttérben a zöldítés, a kormány energiapolitikája áll - mondta az InfoRádióban Dobrowiecki Péter, a Mathias Corvinus Collegium Magyar-Német Intézetének kutatási vezetője.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×