eur:
395.71
usd:
367.22
bux:
65304.87
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Kürtőskalács fesztivált rendeznek októberben

Idén a budapesti Vajdahunyad vár előtti területen rendezik meg október 10. és 12. között a második kürtőskalács fesztivált, amelyen koncertek és különleges ízesítésű kalácsok várják az érdeklődőket.

A látogatók olyan extrém édességeket is megkóstolhatnak, mint a citrusos, mákos, fahéjas, szezámmagos és mazsolás kalács, emellett kürtős karika, óriáskürtős és a Kürtős krémes nevű édesség is kapható lesz - mondta el András Tünde, a rendezvény igazgatója az eseményt beharangozó hétfői sajtótájékoztatón Budapesten.

A programon fellép Tóth Gabi, Takács Nikolas, Dér Heni, Gyurcsik Tibor, a Neoton Swing és az Indygo zenekar is, valamint a közös kürtőskalácssütés rekordját is megdönthetik a résztvevők.

András Tünde kiemelte, hogy a fesztivált azzal a céllal rendezték meg tavaly első alkalommal, hogy népszerűsítsék a kürtöskalács fogyasztását. Hozzáfűzte, hogy tavaly mintegy 15 ezer érdeklődő látogatott el a fesztiválra, amelyen több mint 10 ezer kalácsot sütöttek.

A kürtőskalács jellegzetes erdélyi specialitás, a magyar gasztronómia egyik különlegessége, amelyet Székelyföldön a régi időkben esküvők, egyházi ünnepek, keresztelők és vendégek fogadásakor készítettek.

A program jótékonysági akcióval is kiegészül: Bálint Gáspár és Bálint F. Gyula júniusban indult útnak kajakkal a Dunán a folyó forrásától, hogy összegyűjtsék azt a mintegy ötszázezer forintot, amelyből egy defibrillátort vásárolhatnak egy, a deltában található településnek. A sajtótájékoztatón résztvevő Bálint Gáspár elmondta: még 940 kilométer van hátra, amelynek megtételét a tervek szerint jövőre folytatják.

A gyűjtés március 12-én kezdődött a fesztivált is életre hívó Vitéz Kürtős műhelyében, ahol minden eladott kalács után 15 forintot tesznek félre az életmentő készülékre.

Címlapról ajánljuk
Egyre több ország ismeri fel a menekülthelyzet tarthatatlanságát
Jelentés

Egyre több ország ismeri fel a menekülthelyzet tarthatatlanságát

A humanitárius hozzáférést és a migránsok menedékjogi helyzetét elemezte egy nemzetközi tanulmány, melynek készítői szakpolitikai intézkedéseket is javasolnak az érintett országok vezetőinek. A Migrációkutató Intézet vezető kutatója azt mondta az InfoRádióban, hogy a jelentés megerősíti, egyre több nyugati kormányzat ébred rá, milyen veszélyei lehetnek az illegális migrációnak, ugyanakkor Tárik Meszár szerint az elemzés több megállapítása is ellentmondásos.

Mi vezetett a németországi Zöldek zuhanórepüléséhez?

Egyre csökken a németországi Zöldek párt támogatottsága, öt év alatt több mint duplájára, 25-ről 56 százalékra nőtt azok száma, akik semennyire sem tudnak azonosulni a párttal, ezzel Németország egyik leginkább elutasított politikai tömörülésévé vált. A háttérben a zöldítés, a kormány energiapolitikája áll - mondta az InfoRádióban Dobrowiecki Péter, a Mathias Corvinus Collegium Magyar-Német Intézetének kutatási vezetője.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×