eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 19. péntek Emma

Debreceni bormustra: húsz pincészet hatvan borát kínálják

A Debreceni Borozó szakmai folyóirat tesztjein legjobb eredményt elért húsz borászat mutatja be 60 borát szombaton, a II. Debreceni Bormustrán - közölte Kovács Pál, a Debreceni Borozó lapkiadójának és a Debreceni Borbarátok Társasága Egyesületének elnöke csütörtökön sajtótájékoztatón a cívis városban.

A hazai borászatok mellett három felvidéki vendégborászat további hat borát is megkóstolhatják az érdeklődők - tette hozzá.

Kovács Pál elmondása szerint óriási az érdeklődés a II. Debreceni Bormustrára, gyakorlatilag néhány nap alatt elővételben majdnem teljesen elfogytak a jegyek Kelet-Magyarország legnagyobb boros seregszemléjére, amelyet az idén a Déri Múzeumban rendeznek meg.

A szakember szerint ez az érdeklődés is jelzi: egyre többen értik meg lapjuk hitvallását, miszerint "támogassunk minél több magyar borászt a Kárpát-medencében, azért, hogy az őseink által örökül hagyott páratlan adottságokkal ismét jól gazdálkodjanak a minőségi borok készítésében".

A bormustrán a mátrai borvidékről Ludányi András Pincészete, Szőke Mátyás Pincészete, Benedek Péter Pincészete, a Bárdos és Fia Pincészet; az egri borvidékről a Thummerer Pince, a St. Andrea Pincészet, a Kovács Nimród Pincészet, a Gál Tibor Pincészet, az Egri Borvár - Tóth Ferenc Pincészet, a Bolyki Pincészet, a Gróg Buttler Pincészet és a Kőporos Pincészet; a tokaji borvidékről a St. Tamás Pincészet, a Barta Pince, a Tokaj Classic Pincészet, a Disznókő Birtok, a Hétszőlő Birtok, a Patricius Pincészet, a Chateau Dereszla és a Dorogi Testvérek vesznek részt.

A debreceni bormustrán a Felvidék az idei díszvendég, ahonnan a Mátyás Pince, a Kasnyik Pince és a Strekov 1075 Pince képviselteti magát.
A programot tovább gazdagítja ifj. Szepsy István előadása: a Déri múzeum különtermében Portugália borászatáról és boraiból kaphatnak ízelítőt az érdeklődők. A borok mellett a borkorcsolyát a régió vezető étterme, az IKON szolgáltatja - mondta el a sajtótájékoztatón Kovács Pál.

Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×