eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Ennyien búcsúztatták a Vidám Parkot

Hétfőn este hét órakor zárja be kapuit végleg a budapesti Vidám Park, amelytől a hétvégén összesen 17 ezer látogató vett búcsút.

A park hétfőn még zavartalanul üzemel, jegyet váltani este hat óráig lehet - mondta el Árendás Éva, a Vidám Park Zrt. szóvivője hétfőn az MTI megkeresésére.

A területet kedden, október elsején veszi át hivatalosan a Fővárosi Állat- és Növénykert, amely családi szórakoztatóparkot alakít majd ki a mostani vidámpark helyén.

A szóvivő közölte: nagyon jól sikerült az utolsó hétvége, ahogyan egész szeptemberben szinte rekordszámú látogatottsága volt a parknak, így méltó módon tudták elbúcsúztatni a 175 éves intézményt. Mint elmondta, inkább nosztalgikus, mint szomorú hangulat uralkodik jelenleg a dolgozók és a látogatók körében, hiszen a területet öröklő állatkert számos műemléki játékot megtart, és az ígéretek szerint üzemeltetni is fog majd, így valamennyire megmarad a terület vidámparki jellege.

Október elseje után elkezdődnek a munkálatok és bár az előzetes tervek szerint csak 2017-ben fejeződik be a teljes átalakítás, néhány létesítmény már 2014 tavaszától látogatható lesz. Ezek közé tartozik az állatsimogatót is magában foglaló gyermekrész, a honfoglaló magyarok állatait bemutató terület, valamint a tervezett mesepark, amely néhány hagyományos, de "szelíd" vidámparki elemet is magában foglal majd - közölte korábban, a fejlesztésekkel kapcsolatban Persányi Miklós, az állatkert főigazgatója.

Eredeti helyén marad az Europa Nostra-díjas lovas körhinta, a hullámvasút, a barlangvasút, valamint a szintén védettséget élvező céllövölde hátsó falrésze és a dodzsem tetőszerkezete is.

Hanganyag: Szabó Gergõ

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×