eur:
394.23
usd:
370.14
bux:
65045.06
2024. április 19. péntek Emma

Az Alpokban lelte halálát a nyolcezres csúcsokat hódító svájci mászó

Az Alpokban, éppen 52. születésnapján lelte halálát a világ mind a tizennégy nyolcezer méter feletti csúcsát meghódító svájci hegymászó, Erhard Loretan.

A veterán mászó a berni Alpok egyik csúcsához, a Grünhornhoz vezető gerincre kísért fel valakit túravezetőként, amikor csütörtök dél körül lezuhant és szörnyethalt - közölte a svájci rendőrség pénteken.

A páros kezdetben sível, majd kötéllel közelítette meg a 4043 méteres csúcsot. Az esés 3800 méteres magasság körül történt, egyelőre ismeretlen okokból. Loretan a helyszínen életét vesztette, 38 éves kliensét pedig súlyos állapotban szállították kórházba. A rendőrségi vizsgálat még folyik.

A Fribourg kantonból származó Erhard Loretan 11 évesen kezdett hegyet mászni. Első nyolcezres csúcsát, a nehéznek számító pakisztáni Nanga Parbatot 1982-ben mászta meg, a következő 13 évre pedig átlagosan egy-egy jutott a világ legmagasabb hegycsúcsaiból.

A Mount Everestet (Csomolungmát) 1986-ban oxigénpalack nélkül, részben éjszaka mászta meg összesen 40 óra alatt: ez a teljesítménye lenyűgözte a hegymászóvilágot, és a szaklapok címlapjaira került. A világ egyik legjobb hegymászójaként való hírnevét megszilárdította, amikor az olasz Reinhold Messner és a lengyel Jerry Kukuczka után harmadikként csatlakozott a Föld összes nyolcezres csúcsát meghódítók klubjához. Az elit társaság tagjainak száma tavaly nőtt 25-re.

Címlapról ajánljuk
Az óvóhelyre kellett menekíteni Kijevben a német gazdasági minisztert

Az óvóhelyre kellett menekíteni Kijevben a német gazdasági minisztert

A háború kitörése óta másodszor látogatott Ukrajnába a német gazdasági miniszter. Robert Habeck célja az volt, hogy a kétoldalú gazdasági kapcsolatok megerősítéséről tárgyaljon A vizit alig huszonnégy órás volt, közben ugyanakkor a háború viszontagságait egy kijevi óvóhelyen is tapasztalhatta.

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×