eur:
395.61
usd:
366.75
bux:
65585.35
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Egyre gazdagabbak a kínaiak

Kínában 960 ezerre tehető a 10 millió jüant, vagyis a másfél millió dollárt elérő vagyonnal rendelkezők száma a Hurun Riport legutóbbi jelentése szerint.

A milliomosok szám 8,7 százalékkal nőtt az egy évvel korábbi felméréshez képest. A lista készítői a tendenciát az ingatlanárak emelkedésével, a gyors gazdasági növekedéssel magyarázzák.

Az éves jelentés szerint a kínai milliomosok 55 százalékának vagyona származik magánvállalkozásból és körülbelül húsz százalékuk köszönheti gazdagságát ingatlanspekulációnak. Mintegy 15 százalékuk "részvényguru", további tíz százalék cégvezető.

A Hurun Report és a GroupM Knowlege csoport harmadik éve készíti el összeállítását és tanulmányát a kínai gazdagokról. 2009-ben 825 ezer milliomosról számoltak be, tavaly már 875 ezerről.

A kínai kormány erőfeszítése ellenére az ingatlanárakat nem sikerült megfékezni, 2010-ben 13,7 százalékos volt az átlagos emelkedés mértéke az országban, de a luxuslakások ára még nagyobb ütemben nőtt. Sanghajban például a minőségi lakások piacán 21 százalékos volt az árak növekedésének mértéke.

A kínai milliomosok bíznak az ingatlan szektorban és általában is a gazdasági növekedésben - állapítja meg a jelentés. A gazdagok a luxustermékek iránti kereslet visszafogását célzó központi akaratot minden valószínűség szerint nem fogják figyelembe venni - vélik ugyancsak a szerzők.

A legtöbb luxustermék fogyasztását tekintve jelenleg a kínaiak állnak az első helyen, akár a piac méretét, akár piaci részesedésük arányának változását vizsgáljuk - jelentette ki a jelentés közre adásakor Rupert Hoogewerf, a Hurun Report alapítója.

A 960 ezer milliomosból 60 ezret tett ki a "szupergazdag" kategória. Nekik 100 millió jüan (15 millió dollár), vagy a felett van a vagyonuk. Egy év során kilenc százalékkal nőtt a számuk. A legtöbben közülük Pekingben élnek: 10 ezren. Kantonban kilenc ezren vannak, míg Sanghajban 7800-ra teszik a számukat. Általában véve is megállapítható, hogy e három városban él a legtöbb kínai milliomos.

A Hurun felmérésből az derül ki, hogy a milliomosok átlagéletkora 39 év, 15 évvel alacsonyabb a világátlagnál. 2010-ben harminc százalékuk volt nő, annyi mint egy évvel korábban.

Kutatók szerint Kínában négy ezer körülire tehető a milliárdosok száma, de mindössze harmaduk került a Hurun China gazdag embereinek legutóbbi listájára. A magyarázat szerint sokan rejtegetik a vagyonukat.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×