eur:
393.5
usd:
364.46
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Szent István napi étkek a budai rakparton

Hazai alapanyagokból készült ételek, többek között birkapörkölt, mangalicapecsenye, hagymás vér, biokolbász, házi szörpök, szilvagombóc torta és az ünnep tiszteletére számos sütöde kenyerei és péksüteményei várták a Magyar Gasztrosétányra látogatókat a budai rakparton.

"Ez az ünnep a kenyérről is szól, de üresen kenyeret nem eszünk" - szólt a gasztrofesztivál alapgondolatáról a Magyar Gazdák Országos Szövetsége (MAGOSZ) Gazdaasszony Tagozatának elnöke.

Mint Konrád Istvánné elmondta, a Miniszterelnöki Hivatal felkérésére álltak össze a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestületével, a Magyar Pékszövetséggel, valamint a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara Kézműipari tagozatával, hogy augusztus 20. tiszteletére a Clark Ádám téren és a Bem József tér mellett bemutassák a látogatóknak a magyar gasztronómia finomságait.

"Mindkét helyszínen mintegy tíz-tíz bográcsban fő a finom, tájjellegű étel, sül az ökör, a mangalica; minden résztvevő saját tájegységének jellegzetes fogásaival vendégeli meg az ünnepségen résztvevőket" - számolt be a MAGOSZ képviselője.

A Lánchíd melletti hatalmas bográcsban 1500 adag lecsó főtt, melynek alapanyagait - többek között 150 kg paprikát, 100 kg paradicsomot, 40 kg májat, kolbászt és borsót - a hazai gazdák adták össze, hogy a bevétel felét, akárcsak a többi helyszínen, az árvízkárosultak javára ajánlják fel.

Ma kóstolhatta meg először a nagyközönség az idei ország tortáját, a Sulyán cukrászda receptje szerint készült szilvagombóc tortát. Mint Horváth Ferenc, az újpesti Horváth cukrászda vezetője elmondta, a Zila és a Pataki cukrászatokkal együtt besegítenek az idei győztesnek, hogy az ünnepen kellő mennyiségben álljon a közönség rendelkezésére a szilvás-marcipános édesség.

A gasztrosétányra háromnapi munkával 10 ezer szelet torta készült a négy cukrászdában, melyet két standon árusítanak. "Biztos, hogy nem fogunk estig itt állni" - értékelte a forgalmat Horváth Ferenc.

Más típusú édességekkel készült a rendezvényre a Zsanna-Manna Mennyei Édesség. Bíró Kati alapító elmondása szerint a Bem rakparti stand büszkesége egy 300 kilós, 2,5 méter hosszú, gluténmentes torta, amely csak gyümölcsökből és magvakból készült, liszt és répacukor hozzáadása nélkül.

A gasztrosétányon nem csak készételekkel várják az ünneplőket a magyar termelők: többek között gyümölcsöket, gyümölcsleveket, mustot, borokat, termelői tejet, kecskesajtot, réteseket és hájas süteményeket lehet kóstolni a Duna partján.

Molnár B. Tamás gasztronómiai szakíró éppen egy adag karcagi birkapörköltet fogyasztva nyilatkozott. "Ismerem a készítőket, mindig nagyon tisztességesen csinálják" - szólt az ételről a Magyar Gasztronómiai Egyesület alapítója, hozzátéve azonban: a gasztrosétányon kínált kenyerek minőségét sajnos nem mindenhol találta kielégítőnek.

Címlapról ajánljuk
A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

300 eurónál is többe kerülhet az idei húsvéti bevásárlás Szlovákiában. A Partners piackutató vállalat számításai szerint, 5 százalékkal kénytelenek többet költeni erre az emberek, mint tavaly. Az élelmiszer drágább, a húsvéti díszítés kicsit olcsóbb lett. Egyre több ünnepi asztalon jelenik meg a bárányhús.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×