eur:
394.52
usd:
370.35
bux:
65045.06
2024. április 19. péntek Emma

Több helyen áll meg Budapest és Miskolc között az InterCity

A torlódások elkerülése érdekében a Budapest és Miskolc között járó InterCity vonatok Füzesabony és Miskolc között minden állomáson és megállóhelyen megállnak, ugyanakkor a Füzesabony és Miskolc között járó személyvonatok nem közlekednek - közölte a vasúttársaság

Mint írták: a viharos időjárás okozta károk miatt kedden a budapesti Keleti pályaudvar és a Nyugati pályaudvar között, egyebek mellett Miskolcot, Nyíregyházát és Szolnokot érintő InterCity vonatok, valamint a Keleti pályaudvar és Miskolc között közlekedő InterCityk helyjegy és pótjegy nélkül vehetők igénybe.

A már megváltott menetjegyeket, pót- és helyjegyeket szerda éjfélig kezelési költség levonása nélkül visszatérítik.

A Budapest-Miskolc vonalon, Mezőkövesd és Mezőkeresztes-Mezőnyárád állomások között az átvonuló vihar hétfő este fákat döntött a vasúti pályára, leszakította a felsővezetékeket, kidöntötte a tartóoszlopokat - olvasható a közleményben.

A MÁV szakemberei folyamatosan dolgoznak a hiba elhárításán. Bár kedd hajnalban dízelvonatatással egy vágányon megindult a forgalom, jelentős késésekre kell számítani. Várhatóan 18 órára tudják helyreállítani az egyik vágányon villamos vontatással a közlekedést, a másikon pedig előreláthatólag holnap reggel - fűzték hozzá.

Mint közölték: kidőlt fák leszakították a felsővezetéket Felsőzsolca és Hernádnémeti-Bőcs között is. Azon a szakaszon jelenleg csak egy vágányon, váltakozó irányban járhatnak a vonatok, ezért további késések várhatók.

Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×