eur:
394.13
usd:
365.33
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta

Szívrohamot okozhat a focimeccs nézése

Ha a szurkoló kedvenc csapatának fontos mérkőzését figyeli, akár a helyszínen, akár a tévé képernyőjén keresztül, lényegesen nagyobb esélye van arra, hogy szívinfarktust kapjon, mint ha békésen horgászva a vízparton ülne. Német kutatók korábban már közölt vizsgálatának folytatása az Amerikai Szívgyógyászok Kollégiumának folyóiratában jelent meg.

A nagyfokú izgalom, a fokozott stressz olyan lelkiállapotot teremthet, hogy olyanok esetében, akiknek egyébként is nagy esélye volna a szívrohamra, a focimeccs eseményeinek követése ugrásszerűen növeli annak kockázatát, hogy az infarktus azokban az órákban következik be, amikor a pályán pattog a labda.

Robert Kloner, a világhírű amerikai szívgyógyász és az amerikaifutball szenvedélyes híve évekkel ezelőtt kimutatta, hogy 1980-ban a vesztes Los Angeles szurkolói közül sokkal többen haltak meg, mint az egész évtized egyéb napjain, viszont amikor 1984-ben a csapat győzött, a halálozás mérhetően csökkent.

Német kutatók azt is igazolták, hogy 1974-ben, a náluk rendezett labdarúgó-világbajnokság időszakában, a német válogatott mérkőzéseinek napján kiváltképp akkor vitt be a mentő infarktus miatt németeket a kórházba, amikor a továbbjutás szempontjából csapatuk sorsdöntő mérkőzést vívott. Ez különösen akkor érvényesült, mikor a meccs drámai volt és a győztes gólt az utolsó percben sikerült berúgni.

Azokon a napokon, amikor a saját csapat pályára lépett, a mentők forgalmának 71,6 százaléka volt férfibeteg, míg a többi napokon ez csak átlagosan 56,7 százalékot jelentett. Ha a német válogatott játszott, a német férfiak szívroham miatti rosszulléte háromszor gyakoribb volt, mint egyéb napokon, sőt ez a nőknél is érvényesült, csak kisebb mértékben.

Ute Wilbert-Lampen és munkatársai a meccsek nézése közben vagy után szívroham miatt kórházi őrzőszobába szállított német férfiaknak a laboratóriumi leleteit hasonlították össze azokéval, akiket a foci nem érdekelt, csak infarktust kaptak, illetve egészséges férfiakéval.

A különböző gyulladásjelző molekulák mennyisége lényegesen nagyobb mennyiségben jelent meg a focirajongók vérében, mint az izgalom nélkül infarktusos betegekében. A kutatók ezt azért érzik fontosnak, mert a gyulladásos folyamatot bizonyos gyógyszerekkel valószínűleg befolyásolni lehet a közeli jövőben.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×