eur:
394.14
usd:
369.98
bux:
65045.06
2024. április 19. péntek Emma

A svájciak nemet mondtak az állatjogvédő ügyvédekre

Nemet mondtak a svájciak arra a javaslatra, hogy minden kantonban nevezzenek ki ügyvédet a bántalmazott állatok képviseletére.

Svájcban vasárnap tartottak népszavazást, amelyen az állatvédők azt szerették volna elérni, hogy az egész országra terjesszék ki a Zürichben már 1992 óta érvényes rendszert.

A legnagyobb svájci városban Antoine Götschel személyében külön ügyvéd foglalkozik a bántalmazott állatok eseteivel, s valószínűleg nem véletlen, hogy 2008-ban az ilyen jellegű ügyek miatt indított hétszáz eljárás egyharmadát éppen Zürichben indították el.

Érzelmekkel telített kampány után a svájciak tömegesen utasították el az állatvédők kezdeményezését: a hivatalos végeredmény szerint 45 százalékos részvétel mellett a szavazók 70,5 százaléka adott le "nem" szavazatot, követve a kormány és a jobboldali pártok ajánlását. Utóbbiak azzal érveltek, hogy az országban így is nagyon szigorú törvények védik az állatok jogait. Álláspontjuk szerint az állatkínzás visszaszorítására messze nem állatjogvédő ügyvédek kinevezése a legjobb megoldás, ráadásul ezáltal feltehetően még nagyobb nyomás nehezedne az amúgy is túlterhelt bíróságokra.

Svájc a világ azon országai közé tartozik, ahol a legerősebb védelmet élvezik az állatok. A jogaikat védő törvényt két évvel ezelőtt szigorították meg. Malacokat, törpepapagájokat, hörcsögöket, aranyhalakat és más társas lényeket tilos egyedül nevelni, kötelező legalább egy társat is tartani. A lovakat és a teheneket rendszeresen ki kell vinni az istállóból, hogy mozoghassanak. A kutyatulajdonosok tanfolyamon sajátíthatják el, hogy miként bánjanak helyesen négylábú barátjukkal.

Az állatvédők szerint azonban nem elegendő a szigorú törvény, mert az nem tartják be teljesen, és a kiszabott büntetések is nagyon enyhék. Samuel Debrot, a vaud-i állatvédelmi szövetség vezetője arra panaszkodott, hogy sok esetben szabadon engedik a bűnösöket, vagy csak enyhe büntetést mérnek ki rájuk, aminek egyáltalán nincs elrettentő hatása. Miközben a maximális büntetés három év börtön és 20 ezer frank (13 500 euró) lehet, a kiszabott pénzbírságok átlagos összege 2008-ban 439 frank (300 euró) volt.

A svájci társadalom amúgy nagyon állatszerető, és rajongásuk nem új keletű. A l'Hebdo című újság emlékeztetett arra, hogy a Svájcban tartott első népszavazás is állatokkal volt kapcsolatos. Az 1893-ban tartott referendumon jóváhagyták a kóser állatölés betiltását. Egy német tanulmány szerint a svájciak évente mintegy 670 millió frankot (460 millió eurót) költenek házi kedvenceikre.

Címlapról ajánljuk
Az óvóhelyre kellett menekíteni Kijevben a német gazdasági minisztert

Az óvóhelyre kellett menekíteni Kijevben a német gazdasági minisztert

A háború kitörése óta másodszor látogatott Ukrajnába a német gazdasági miniszter. Robert Habeck célja az volt, hogy a kétoldalú gazdasági kapcsolatok megerősítéséről tárgyaljon A vizit alig huszonnégy órás volt, közben ugyanakkor a háború viszontagságait egy kijevi óvóhelyen is tapasztalhatta.

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×