eur:
393.66
usd:
364.85
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Erősítsük az immunrendszerünket - drogokkal!

Télvíz és járványok idején érdemes sokféle természetes anyaggal erősíteni az immunrendszert, így például drogokkal is. Félreértések elkerülése végett, a növényi drog a gyógynövénynek az a része, amely a hatóanyagot tartalmazza. Alkalmazásuk szerteágazó lehet, így a fitoterapeuták hatóanyaguk szerint sorolják be őket.

Mielőtt hozzáfognánk a gyógynövénytea elkészítéséhez, mindig tanulmányozzuk át a csomagoláson lévő útmutatót vagy kérjünk tanácsot szakembertől, hiszen nem minden gyógynövényt kell leforrázni - a csipkebogyó például csak nyolc órás, hideg vizes áztatás után fejti ki a hatását.

Annak is érdemes utánanézni, hogy milyen mellékhatásai lehetnek egyes hatóanyagoknak, hiszen előfordulhat hashajtóhatás, a tartós alkalmazás pedig akár májat is károsíthatja. Éppen ezért csak az előírt kúraszerű alkalmazási időtartamban érdemes bizonyos gyógynövényeket használni, ez általában nem több mint 1-2 hónap - hangsúlyozza Babai László, az Oxygen Medical prevenciós szakértője.

C-vitamin tartalmú drogok

A C-vitamin fontos közismert antioxidáns, amely részt vesz a kollagén szintézisében, a folsav és a vas felszívódásában. Ráadásul télen különösen hasznos a bevitele, hiszen fokozza a hidegtűrő képességet.

Kevésbé köztudott, hogy serkenti a csontosodási folyamatot, a kötőszöveti regenerációt, sőt növeli a fizikai teljesítőképességet, és természetesen erősíti az immunrendszert.

Nagy mennyiségben található meg a csipkebogyóban, a málnatermésben és levélben és a csalánfűben.

Flavonoid tartalmú drogok

A flavonoidok jó hatással vannak a szív- és érrendszerre, az enzimfunkciókra, de csökkentik a vérnyomást és a koleszterinszintet, gyulladáscsökkentők, görcsoldók és az immunrendszerre gyakorolt befolyásuk mellett még tumor-ellenes hatást is tulajdonítanak nekik.
Gazdag flavonoid-forrás például a nyírfalevél, a kukoricabajusz, a bodzavirág, a máriatövis-termés és a hársfavirág.

Szaponin tartalmú drogok

A szaponinban gazdag gyógynövények jól hatnak az ödémák ellen, gátolják a koleszterin felszívódását, fokozzák a hörgők működését, remekül roborálnak és kiemelten jelentős immunstimulátorok.

Ilyen szempontból fogyasztásra ajánlott a mezei zsurló, a ginzeng, az édesgyökér, az aranyvesszőfű, és az ökörfarkkóró-virág. Csípős anyag tartalmú drogok

Hisztamin, szerotonin és bradikinin tartalmuk miatt ezek a hatóanyagok értágulatot hoznak létre, ingerlik a melegérzékelő receptorokat és aktiválják az immunsejteket. Kitűnően alkalmasak görcsoldásra, az anyagcsere fokozására, meggyorsítják az emésztést.

Alkalmazható gyógynövények a fokhagyma, a paprika, a fekete mustármag és a kurkumagyökértörzs.

A be nem sorolható drogok közé tartozik a kasvirágfű (echinaceae herba), amely légúti fertőzések kitűnő kezelője, gyulladásos bőrbetegségek ellenszere és kitűnően erősíti a szervezet védekező képességét.

Hasonló erős hatású gyógynövény a macskakarom, amelyet elsősorban cukorbetegség, ízületi panaszok és egyes esetekben daganatos betegségek kezelésében is használnak, immunerősítő hatása miatt. Alkalmazásánál azonban elővigyázatosnak kell lennünk, mert irritálhatja a gyomornyálkahártyát (ezért fekélyeseknek nem is ajánlott), csökkentheti a fogamzóképességet és vetélést okozhat. Éppen ezért használata előtt tanácsos szakember véleményét kérni!

Gyógyító illatok

Az aromaterápia a gyógynövényekből kivont illóolajak segítségével fejti ki jótékony hatását. A felhasználásnak azonban komolyan szabályai vannak. Mivel az illóolajok vízben nem oldódnak, fürdők és borogatások esetében szükséges hordozóanyagot használni, vagyis az olajat mézbe, tejbe, tejszínbe, sóba keverve adni a vízhez. Sok olaj irritálja a bőrt, ezért soha nem szabad önmagukban felvinni őket, csupán bázisolajokkal elkeverve.

Bázisolaj lehet például a szezám-, a mandula- vagy a búzacsíra olaj. Az illóolajok erősen befolyásolhatják a homeopátiás kezelést, így alkalmazásuk között legalább fél órának kell eltelnie. Várandósok a terhesség első három hónapjában semmiféle olajat ne használjanak, és utána is csak előzetes tájékozódás után válasszanak! Kizárólag a 100 százalékos tisztaságú, természetes anyagok hordozzák a valódi gyógyhatást, így még párologtatáshoz is ezeket érdemes választani.

Teafa

Ez a legerősebb fertőtlenítő hatású illóolaj, amely bevethető vírusok, baktériumok, gombák ellen egyaránt, ezért bármilyen fertőzés kivédésére és továbbterjedésének megakadályozására alkalmas. Mivel nem jellegzetes az illata, kitűnően kiegészíthető más, kellemes aromájú olajakkal.

Citrom

A szobában párologtatva elpusztítja a fertőzést okozó vírusok, baktériumokat, fokozza a vérkeringést, sőt a visszerek elleni harcban is segít. Fontos azonban tudni, hogy fényérzékenyítő hatással is bír, aminek eredményeképpen a citrom illóolajjal kezelt felület könnyebben leég, ezért ha külsőleg alkalmazzuk, ne menjünk a napra.

Eukaliptusz

Kellemes mentolos illatú olaj, amely ideális segítő a megfázásos időszakban, hiszen remekül fertőtlenít, hűsít és könnyíti a légzést. Hat éves kor alatt az enyhébb eucalyptus radiata illóolajat érdemes alkalmazni, mivel az eucalyptus globulus töményen akár hörgőgörcsöt, légzésbénulást okozhat a kicsiknél.

Címlapról ajánljuk
A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

300 eurónál is többe kerülhet az idei húsvéti bevásárlás Szlovákiában. A Partners piackutató vállalat számításai szerint, 5 százalékkal kénytelenek többet költeni erre az emberek, mint tavaly. Az élelmiszer drágább, a húsvéti díszítés kicsit olcsóbb lett. Egyre több ünnepi asztalon jelenik meg a bárányhús.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

Oroszország kész garantálni a folyamat többi résztvevőjének jogos biztonsági érdekeit az ukrajnai konfliktus békés rendezése esetén, ha maga is ugyanilyen garanciákat kap - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Izvesztyija című lapban pénteken közölt interjúban. Az Egyesült Államok korábban ellenállt Ukrajna kérésének a nagy hatótávolságú ATACMS rakéták szállítására. Az elmúlt időszak eseményei következtében Washington újraértékelheti álláspontját - számolt be a Defense One. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×