eur:
394.29
usd:
370.44
bux:
65674.41
2024. április 19. péntek Emma

Fél év elteltével sincs magyarázat az Irakban lelőtt magyar férfi halálára

Fél évvel azután, hogy egy amerikai katona fegyverétől meghalt egy magyar férfi Irakban, még mindig nincs információ az eset körülményeiről - közölte az elhunyt volt felesége és a család jogi képviselője.

A 36 éves nagyradai Bogdán Tibor a TOIFOR alkalmazásában, teherautósofőrként dolgozott az iraki Tádzsiban, amikor március 26-án halálos lövés érte az amerikai támaszponton. A feltételezett tettest, egy 25 éves amerikai katonát még a történtek napján őrizetbe vették.

A férfitől már korábban elvált felesége, egyetlen közös gyermekük édesanyja az MTI-nek most azt mondta: a tragédia után fél évvel még senkitől sem kapott hivatalos magyarázatot a halálesetre. Magasfalvi Tünde hozzátette, kártérítést szintén senki nem ajánlott a gyermekük számára, ennek ellenére nem fogadott ügyvédet és nem is jelentett be ilyen igényt. A volt férje munkáltatója ugyanakkor az eltelt időszakban mindvégig segítőkész volt - fejtette ki.

Miután már korábban nyilvánosságot kapott, hogy a család másfél millió dolláros igénnyel állt elő, a férfi volt felesége azt mondta: egyetlen törvényes örökös a hatéves fiú, de nem ő, hanem a volt férje testvérei kérik a kártérítést.

Bárándy György ügyvéd áprilisban az MTI érdeklődésére közölte: az egyik testvér megbízásából eljárva másfél millió dolláros kártérítési igényt terjesztett elő. Mostani tájékoztatása szerint azt azonban már korábban közölte a családdal, hogy amennyiben nyernek, a megítélt összeg a hatéves fiúé lesz.

Az ügyvéd elmondta azt is, hogy az Egyesült Államok budapesti nagykövetségén keresztül küldte el a levelet, amelyre egy amerikai ezredes válaszolt, felajánlva azt a lehetőséget, hogy a család részt vehet a gyanúsított hadbírósági tárgyalásán. Ennek költségeit teljes körűen fedezik. A tárgyalás időpontját azonban még nem közölték a védővel, akinek egyelőre arra kell válaszolnia, hogy a családból hányan utaznának el a bírósági eljárásra.

Bárándy György hozzátette: pontosan még az sem tisztázott, hogy az Amerikai Egyesült Államok hadseregével vagy az állammal szemben folyhat a kártérítési eljárás, amelyre csupán annyi választ kapott, hogy arra még visszatérnek. A haláleset körülményeire azonban ő sem kapott magyarázatot, megítélése szerint azért, mert ehhez az információhoz a bíróságon juthat a család.

Az amerikai erők április elején közölték, hogy Irakban vádat emeltek egy amerikai katona ellen egy külföldi alvállalkozó márciusban történt lelövése miatt. A vád szerint a 25 éves Carl Stovall őrvezető Tádzsi amerikai támaszpontján lőtte le az alvállalkozót - olvasható az amerikai erők jelentésében, amely nem részletezte az emberölés körülményeit, nem közölte az áldozat nevét.

Bogdán Tibort április 21-én temették el egykori lakóhelyén, a Zala megyei Nagyradán.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Lefordultak az amerikai indexek

Lefordultak az amerikai indexek

Gazdasági információk tekintetében ma az amerikai lakáspiacról közölnek újabb adatot, ez a monetáris politikai kilátások szempontjából lehet érdekes. A héten eddig kedvezőtlenül alakulnak a részvénypiaci folyamatok, elsősorban az Izrael és Irán közötti konfliktus fokozódása nyomta rá a bélyegét a hangulatra, emellett továbbra is ott vannak a ragadós amerikai inflációval kapcsolatos aggályok, amelyek azt a narratívát erősítik, hogy akár hosszabb ideig maradhat a magas kamatszint. A magyar tőzsde ma esett, az európaiak viszont pluszban zártak. A tengerentúlon egyelőre esés látszik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×