eur:
394.03
usd:
364.7
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Meg lehet-e enni a szavazócédulát?

Szabad-e elvinni, illetve megenni a szavazócédulát - ez a furcsa kérdés merült fel a vasárnapi oroszországi elnökválasztás kapcsán, s már a decemberi parlamenti választáson is.

Vasárnap az Irkutszki területen, Selohovban egy asszony el akarta vinni a céduláját, s amikor meg akarták ezt akadályozni a választási bizottság tagjai, gyorsan eltépte a papírt és a felét lenyelte. A választási bizottság elnöke annyira meghökkent, hogy nem is tudta minősíteni az állampolgár eljárását, csak annyit mondott, hogy az illető nem tűnt zavartnak.

A cédulákat első sorban azok akarják elvinni, akik nem lelkesednek a rendszer iránt, netán gyanakszanak arra, hogy esetleg meghamisíthatják a választási eredményeket. Az illetékesek szerint általában választóhelyiségenként 2-3 cédula vész el ilyen módon.

A Moszkovszkij Komszomolec kérdésére Szijabsak Sapijev, a Központi Választási Bizottság tagja elmondta: a választási törvény nem rendelkezik arról, hogy nem lehet hazavinni a szavazócédulát, de a költségvetési eszközök felhasználásával készült nyomtatvány kizárólag a szavazás céljára használható fel, és elvitele esetén vissza is élhetnek vele.

Vagyis a szavazócédula elvitele a helyi választási bizottság nagyvonalúságától, és/vagy a választópolgár kitartásától függ - mondta a bizottsági tag.

A lap hozzátette: szakértők normálisnak tartják 2-3 cédula eltűnését szavazóhelyiségenként, tekintve a szavazóhelyiségek nagy számát azonban már átlagosan két cédula elvitele is több százezer szavazat kiesését jelenti.

Címlapról ajánljuk
Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Az Iszlám Állam mellett ukrán katonai hírszerzést sejti a 137 ember halálát követelő múlt pénteki terrortámadás mögött Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő, címzetes egyetemi tanár, az MTA doktora. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt arról is, hogy folyamatosan erősödik az együttműködés Irán, Oroszország és Kína között, és részletesen szólt arról is, hogy miért fontos az izraeli miniszterelnöknek, hogy háborúzzon a gázai övezetben, és kik támogatják ebben.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×