eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Digitálisan újjáélesztik a szerencsétlenül járt filmsztárt

Elképzelhető, hogy digitálisan újjáélesztik Heath Ledgert, aki nem tudta befejezni utolsó filmje forgatását. A hírt a múlt héten elhunyt ausztrál sztárral együtt dolgozó Christopher Plummer árulta el.

Ledger a halála előtt Londonban forgatta Terry Gilliam The Imaginarium of Doctor Parnassus című filmjét. Gilliam - a Monty Python egyik tagja - a kanadai színész szerint "nagyon jó barátja" volt a fiatal ausztrál sztárnak, és mindenképpen szeretné vele befejezni a filmet.

Az első jelentések még arról szóltak, hogy a 30 millió dolláros költségvetéssel készülő filmet nem forgatják le Heath Ledger halála miatt, Plummernek azonban meggyőződése, hogy Gilliam mindenképpen befejezi a forgatást, mert a filmet Ledgernek akarja ajánlani.

Mivel a film a mágiával foglalkozik, viszonylag könnyű benne digitálisan újjáéleszteni a színészt. Ez egyébként nem most történik majd meg először: Oliver Reed 1999-ben halt meg, a Gladiátor forgatásának befejezése előtt. Õt is testdublőrökkel helyettesítették, majd hangfelvételekből pótolták a szövegét.

A tervek szerint pár napos szünet után, a jövő héten folytatódott volna a forgatás Vancouverben.

Plummer is kizártnak tartja, hogy fiatal kollégája öngyilkos lett volna. Beszámolója szerint Ledger kimondottan jókedvű volt, nagyon jól érezte magát. "A történet nagyon fantáziadús és képzeletszőtte, Heath pedig fantasztikusan alakította a szerepét" - tette hozzá a kanadai színész.

Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×