eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Európai borreform - Magyarország módosításokat akar

Az Európai Parlament szakbizottsága elfogadta az Európai Bizottság által júliusban beterjesztett borpiaci reformtervezetről szóló jelentést. Szakértők szerint a testület főként a déli, nagy bortermelő államoknak kedvez, az MSZP európai parlamenti delegációja ezért 27 módosítást kért a parlamenttől.

Tabajdi Csaba, a delegáció vezetője az InfoRádiónak elmondta: a kivágási- és a nemzeti támogatások rendszere miatt ellenzik a reformot.

Az unió ugyanis hektáronként 7 ezer eurós, azaz mintegy másfél millió forintnak megfelelő támogatást ad azoknak, akik kivágják a szőlőültetvényeiket. Ez pedig a szocialista politikus szerint a szegényebb országok termelőinek igen vonzó lehet, főleg azzal együtt, hogy ezen földek után azonnal jár a terület alapú támogatás is.

Tabajdi Csaba hozzátette: az szerencsére már kikerült a javaslatból, hogy a támogatás szempontjából a történelmi szempontok játsszák a fő szerepet, ez ugyanis Magyarországot hátrányosan érintené.

Legalább ilyen súllyal nyom majd a borvidék nagysága és az ott megtermelt nedű mennyisége is.

Hanganyag: Nagy Tamás

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kempf Zoltán egy időre háttérbe szorítja az influenszerkedést, és megcélozza az olimpiát

Kempf Zoltán egy időre háttérbe szorítja az influenszerkedést, és megcélozza az olimpiát

A világbajnok BMX freestyle-os néhány évre abbahagyta a versenyzést, de amikor a sportága bekerült az olimpiai programba, hamar visszatért. A népszerű influenszer az InfoRádióban elmondta: a BMX freestyle-ban nem lehet előre jósolni vagy esélyeket latolgatni, sok tényezőtől, körülménytől függ, hogy sikerül egy-egy verseny, de a kvótaszerzés lesz a célja a júniusi, budapesti olimpiai selejtezőn.

Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

A magyarok főképpen a külföldön elérhető magasabb fizetés, az itthoni bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb jövő, valamint a "klíma" miatt vándorolnak ki valamelyik nyugat-európai országba – ez derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, amelyből javaslatcsomag is készült az intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogásából. Az InfoRádió Kozák Ákost és Gazsi Attilát kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
Megoldódott Kijev legnagyobb problémája: mehet Ukrajnának a támogatás - Háborús híreink szombaton

Megoldódott Kijev legnagyobb problémája: mehet Ukrajnának a támogatás - Háborús híreink szombaton

Sikerült átpréselni az amerikai képviselőházon azt a törvényjavaslatot, mely összesen 95 milliárd dollárnyi támogatás szétosztását teszi lehetővé Ukrajna, Izrael és a csendes-óceáni térség államai között. A G7 szintén új támogatásról egyezett meg, a NATO pedig hosszas unszolás után eldöntötte: küldenek még légvédelmi eszközöket Kijevnek. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb aktualitásaival.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×