eur:
393.87
usd:
369.11
bux:
65277.11
2024. április 19. péntek Emma

Hogyan fogyjunk alvás közben?

A többet alvó nők kevésbé híznak el, állítja egy nemrégiben megjelent tanulmány. Ugyanakkor azok, akik éjszakánként kevesebb, mint öt órát pihennek, nagyobb valószínűséggel szednek fel plusz kilókat.

Egy amerikai tanulmány szerint azoknak a 16 év fölötti nőknek, akik éjszakánként kevesebb, mint öt órát alszanak, 30 százalékkal nagyobb az esélyük az elhízásra, mint azoknak, akik legalább hét órát alva töltenek.

A kutatás során mintegy 70 ezer amerikai nőt vizsgáltak meg. A végeredmény - mely szerint a hízás nem kizárólag az evés következménye - még a kutatást végző tudósokat is meglepte.

Dr. Sanjay Patel kutatásvezető szerint már pár napnyi kevesebb alvás után a megfelelő hormonok éhségérzetet keltenek. "Előzetesen úgy véltük, hogy azok, akik kevesebbet alszanak, többet esznek. De valójában kevesebbet ettek, ami azt sugallja, hogy az éhség és a fogyókúra a kevesebbet alvó hölgyeknél nem felelős a súlygyarapodásért."

A 16 évig tartó kutatás során kiderült, hogy az elhízásra való hajlam 15 százalékkal nőtt.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: eljött az idő, hogy Budapest után Brüsszelben is megmentsük a szabadságot

Orbán Viktor: eljött az idő, hogy Budapest után Brüsszelben is megmentsük a szabadságot

"Amíg nemzeti kormány lesz, Magyarország nem lép be az ukrajnai háborúba senkinek az oldalán" - jelentette ki a Fidesz EP-kampánynyitó rendezvényén pénteken Orbán Viktor pártelnök. "No migration, no gender, no war" - adta ki a hármas jelszót.

Kaiser Ferenc: a mérsékelt izraeliek nem Iránt féltik, hanem az amerikai fegyvercsomagot

Hírügynökségi jelentések szerint az izraeli hadsereg csapást mért több célpontra Iránban, de ezt Izraelben hivatalosan nem erősítették meg. Irán azt közölte, hogy a légvédelme működésbe lépett, és az okozott robbanásokat a közép-iráni Iszfahán körzetében. Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense szerint ez izraeli jelzés, figyelmeztetés volt Iránnak a hétvégi zsidó állam elleni támadása után.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×