eur:
393.96
usd:
364.65
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Címke: szlovákia (2031 cikk)

Járványhelyzet: késő őszi színekbe borult Szlovákia
2021. november 2. 20:01
Járványhelyzet: késő őszi színekbe borult Szlovákia
Bordó és fekete színbe borult a szlovákiai járások java része. A jelenlegi járványügyi helyzetben a harmadik fenyegetettségi szinten, azaz feketében 24 járás van, a bordó fázisban, ami a második fenyegetettségi szintnek felel meg, 39. Eduard Heger szlovák miniszterelnök egy tévéinterjúban azt mondta, egyelőre nincs politikai akarat a veszélyhelyzet, valamint a kötelező oltás bevezetésére, de az elégedetlenkedőkkel foglalkozni kell.
Ötvenezer eurót loptak Robert Ficótól, mégsem jelentette
2021. október 28. 20:30
Ötvenezer eurót loptak Robert Ficótól, mégsem jelentette
Szlovákiában egyre több részlet kerül nyilvánosságra abból a lévai vadászházban készült rejtett kamerás rendőrségi videóból, amelyen Robert Fico korábbi miniszterelnök a volt belügyminiszterével, valamint ügyvédekkel, egy pártját támogató oligarchával és az egykori országos rendőrparancsnok fiával egyeztet különböző folyamatban lévő büntetőügyekről. A felvételek egyikén pedig azt is elárulja Fico, hogy amíg idén nyáron Görögországban nyaralt, valaki 50 ezer eurót lopott el tőle pártja, a Smer székházában lévő irodájából.
Szlovákiában is hiánycikk az AdBlue
2021. október 27. 14:44
Szlovákiában is hiánycikk az AdBlue
Miután kiderült, hogy az AdBlue legnagyobb európai gyártója, a vágsellyei Duslo vegyipari vállalat korlátozza az adalékanyag gyártást, Szlovákiában is elkezdték felvásárolni az üzemanyagadalékot, amely így néhány nap alatt hiánycikké vált az országban. A szlovák gazdasági tárca utasítására ezért az Állami Tartalékalap 500 ezer liter AdBlue üzemanyagadalékot vásárol. Eközben a Mol-csoport szlovák leányvállalata, a Slovnaft a saját töltőállomásain már korlátozta az AdBlue árusítását.
Fura videó került ki a talpnyalózó Robert Ficóról, nagy bajban lehet
2021. október 26. 15:58
Fura videó került ki a "talpnyalózó" Robert Ficóról, nagy bajban lehet
Szorul a hurok a volt szlovák miniszterelnök nyaka körül. Nyilvánosságra került ugyanis egy hétvégi házban készült rejtett kamerás rendőrségi videofelvétel, melyen Robert Fico exkormányfőn kívül Szlovákia korábbi belügyminisztere, valamint Fico ügyvédje, illetve egy, a pártjához közel álló oligarcha és a börtönbüntetését töltő volt országos rendőrkapitány fia látható. Az ügyészség szerint a felvételek megerősítik a politikai, az üzleti és ügyvédi közegből érkező személyek kísérleteit a legsúlyosabb büntetőügyek eljárásának befolyásolására.
Kezd újra eldurvulni a koronavírus-helyzet északi szomszédunknál
2021. október 20. 21:16
Kezd újra eldurvulni a koronavírus-helyzet északi szomszédunknál
Szlovákiában a jelenlegi, harmadik járványhullám alatt még nem regisztráltak egy nap annyi beteget, mint most. Hétfőhöz képest keddre csaknem megkétszereződött a pozitív eredménnyel végződött PCR-tesztek száma, csaknem 4 ezer új beteget azonosítottak. Továbbra is ezer fölött van a kórházi ellátásra szoruló fertőzöttek száma. Augusztus után szeptemberben is szinte kizárólag a delta variánst azonosították a vizsgált mintákban.
Robert Fico: nem tudom, mit csinál a kormányunk, teljesen elment az eszük
2021. október 18. 16:57
Robert Fico: nem tudom, mit csinál a kormányunk, teljesen elment az eszük
Kormányellenes tüntetés zajlott vasárnap a szlovákiai Rimaszombatban, melyet az ellenzéki Smer szervezett. Robert Fico pártelnök, szlovák exkormányfő olyan témákat feszegetett a több mint kétezer fős tömeg előtt, melyek célja, hogy leváltsák Eduard Heger kormányát. A szónokok az energiaárak emeléséről, a szociális és jogállam destrukciójáról, valamint az előre hozott választások szükségességéről beszéltek. A rimaszombati amfiteátrumban összesereglett tüntetők annak ellenére sem viseltek maszkot az eseményen, hogy a Rimaszombati járás piros besorolású.
Nem tolerálják tovább az agresszív oltáselleneseket Szlovákiában
2021. október 7. 22:33
Nem tolerálják tovább az agresszív oltáselleneseket Szlovákiában
Nagyobb védelmet fog nyújtani a szlovák rendőrség a kórházaknak és a mobil oltócsoportoknak az oltásellenesek szóbeli és fizikai támadásaival szemben – jelentette be a szlovák belügyminiszter. Roman Mikulec elmondta, nemcsak a rendőrség, hanem a katonák, a pénzügyőrök, és ha kell, a büntetés-végrehajtás munkatársai is szavatolják majd a szakemberek biztonságát. Az intézkedésre azért van szükség, mert az egészségügyi személyzet több fenyegetést is kapott az elmúlt hetekben.
Kiderült, mire fordítja Szlovákia a helyreállítási terv első csomagját
2021. október 6. 16:38
Kiderült, mire fordítja Szlovákia a helyreállítási terv első csomagját
Szlovákiába már a következő hetekben megérkezik a helyreállítási alap keretében folyósított első támogatás, melynek összege 822 millió euró. A pénzösszeget három ágazat, az egészségügy, az oktatás és az igazságszolgáltatás közt osztják szét, jelentette be Eduard Heger szlovák kormányfő. A miniszterelnök emlékeztetett, hogy Szlovákia az első tagállamok között adta le a tervet, és a V4-es országok közül elsőként a szlovákot fogadták el.
Új korszak elé néz a szlovákiai magyar politikai képviselet
2021. október 4. 18:16
Új korszak elé néz a szlovákiai magyar politikai képviselet
A hétvégén az MKP, a Híd és az Összefogás egyesülésével megalakult a Szövetség nevű párt. Az új politikai tömörülés létrejöttét közel kétéves, többször is elakadt egyeztetések előzték meg. Az alakuló kongresszuson Forró Krisztiánt választották meg a Szövetség elnökének, aki rámutatott, az új korszakot három dolog kell majd, hogy jellemezze: a türelem, a munka és a bizalom.
A covidos betegek átszállítása megmaradhat, de külföldre már nem kell vinni őket Szlovákiából
2021. szeptember 30. 09:38
A covidos betegek átszállítása megmaradhat, de külföldre már nem kell vinni őket Szlovákiából
Technikai felszereltség tekintetében jobban felkészültek a szlovákiai kórházak a koronavírus újabb – Szlovákiában harmadik – hullámára, mint a másodikra. A gondot a hiányzó egészségügyi dolgozók jelentik, ám ez a probléma már a második hullám idején is megmutatkozott. A Szlovák Kórházszövetség azonban nem tart az egészségügyi ellátórendszer összeomlásától. Északi szomszédunknál szerdán 1700 felett volt a napi új fertőzöttek száma, ami azt jelenti, hogy idén április óta nem volt ennyi az egy nap alatt azonosított új beteg.
×
×
×