eur:
394.05
usd:
365.64
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta

Fordulat a 21 évvel ezelőtti brutális gyilkosság ügyében

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt vádat emelt egy 40 éves román állampolgárságú férfival szemben, aki szintén román társával együtt 1996. szeptember 22-én reggel kiskunfélegyházi otthonában számos késszúrással megölte férfi áldozatát azért, hogy értékeit megszerezze.

Az ügyészség közölte: az elkövetés idején 19 éves román állampolgárságú vádlott nem sokkal a bűncselekmény előtt, 1996 augusztusában-szeptemberében érkezett Magyarországra és építőipari alkalmi munkákból tartotta fenn magát. A vádlott egy alkalommal Budapesten véletlenszerűen összetalálkozott a régebb óta ott élő és vele egy városból származó ismerősével – a 2007-ben elhalálozott bűntársával - és beszámoltak egymásnak a fővárosi munkalehetőségekről. Következő találkozásuk során megbeszélték, hogy másnap vonattal leutaznak Kiskunfélegyházára és felkeresik a régi barát egyik ottani férfiismerősét, a későbbi sértettet.

1996. szeptember 21-én délután megérkeztek Kiskunfélegyházára, ahol a vasútállomáson találkoztak az egyedül élő sértettel és a nap hátra lévő részét együtt töltötték. Az elkövetők a férfit hazakísérték és az éjszakát nála töltötték. Előzőleg a két romániai férfi megállapodott abban, hogy alkalmi ismerősük lakását átkutatják és megpróbálják értékeit megszerezni, akár annak árán is, hogy őt megölik.

Másnap reggel, míg a sértett aludt, a két elkövető kutatni kezdett a szekrényekben. Időközben azonban áldozatuk felébredt, ezért a kezük ügyébe készített bontatlan italos üvegekkel mindketten nagy erővel a sértett fejére ütöttek, amitől ő visszahanyatlott az ágyra. Miután magához tért, a sértett az egyik elkövetővel dulakodni kezdett, megpróbálta őt a szobából kitolni, eközben azonban a vádlott a konyhában magához vett egy 22 cm pengehosszúságú kést és a sértettet többször mellkason, vállon, nyakon és arcon szúrta. A sértett az elszenvedett szúrások következtében az előszobában összeesett és eszméletét vesztette. A vádlott ekkor sem hagyott fel a támadással: ismét nyakon szúrta áldozatát. Ezután a bűntársak a holttestet ágyneműkkel, szőnyegekkel letakarták, majd megmosakodtak, átöltöztek és folytatták a lakásban a kutatást. Arany ékszereket és egy 30 ezer forint értékű videomagnót vittek magukkal, amit később az út mentén eldobtak.

A sértett holttestét egyik munkatársa fedezte fel, aki azért kereste őt a lakásán, mert nem jelent meg a munkahelyén. A sértett a támadás során 33 különböző szúrt-metszett, csonttöréses, zúzódásos sérülést szenvedett el. Két támadója gátlástalanul, az átlagosat lényegesen meghaladó, rendkívüli embertelenséggel és brutalitással hajtotta végre a cselekményét.

A főügyészség a jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfit nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettével vádolja és vele szemben fegyházbüntetés kiszabását indítványozza. Bűnösségéről a Kecskeméti Törvényszék fog dönteni.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A kormány veszélyhelyzeti intézkedései vannak Brüsszel asztalán

A kormány veszélyhelyzeti intézkedései vannak Brüsszel asztalán

Az Európai Bizottság két ügyben is kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen a közbeszerzésre vonatkozó uniós jogszabályok megsértésére hivatkozva még tavaly év végén, amelyek heteken belül új szintre léphetnek. A Portfolio uniós döntéshozóktól úgy értesült, hogy több esetben látnak még kételyeket a magyar közbeszerzési rendszert illetően, így valószínűleg további egyeztetésekre lesz szükség, ezek után májusban felszólítást küldhetnek, hogy ne citálják Magyarországot az Európai Unió Bírósága elé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×