eur:
394.16
usd:
365.31
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Öt évet is kaphatnak a hajléktalant megverő fiatalok

Vádat emeltek öt fiatalkorú ellen, akik kiraboltak egy hajléktalant Budapesten. Az elkövetők mindössze pár száz forint értékben raboltak a fedél nélküli férfitól - közölte az ügyészség.

A vádirat szerint a fiatalkorú elkövetők 2016. október 9-én az esti órákban egy XVII. kerületi trafóháznál figyeltek fel a hajléktalan sértettre. Egyikük - egy 15 éves fiú - felvetette társainak, hogy mivel úgy tudja, hogy a férfinál szokott lenni pénz, azt el kellene venni tőle. Ezután mind az öten odamentek a sértetthez, és azonnal bántalmazni kezdték, miközben azt kiabálták, hogy adja át az értékeit. 

A férfit a vád szerint mind az öt fiatalkorú bántalmazta valamilyen módon, volt aki ütötte, és volt, aki rugdosta a sértettet, aki a bántalmazás miatt zúzódásos sérüléseket szenvedett. 

Az elkövetők ezután átkutatták a sértett szatyrait, valamint az általa használt bevásárlókosarat, ahol két bontatlan doboz szivarkát találtak, amit magukkal vittek és elosztottak egymás között. 

A Budapesti I. és XII. Kerületi Ügyészség Gyermek- és Fiatalkorúak Bűnügyeinek Részlege a fiatalkorú elkövetőkkel szemben csoportosan elkövetett rablás bűntette miatt emelt vádat, amely bűncselekmény büntetési tételének felső határa – a fiatalkorúakra vonatkozó szabályok szerint – öt évig terjedő szabadságvesztés. A két legfiatalabb elkövető vonatkozásában a kerületi ügyészség javítóintézeti nevelés elrendelésére tett indítványt a vádiratban.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×