eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Mégsem életfogytiglant kapott az idős nőt megölő férfi

Jogerősen húsz év fegyházbüntetéssel sújtotta a Szegedi Ítélőtábla azt a férfit, aki megtakarított pénzéért meggyilkolt egy idős mátételkei nőt 2015 őszén.

A táblabíróság nyereségvágyból, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettében mondta ki bűnösnek a jelenleg 25 esztendős vádlottat. A korábban már betöréses lopások miatt büntetett, a Bács-Kiskun megyei községben alkalmi munkákból élő vádlott egymillió forintot meghaladó adósságot halmozott fel.

Ezért 2015 őszén úgy döntött, az utcájukban élő nőtől szerez pénzt.

A nyolcvan éves, magányosan élő sértett körülményeit ismerte,

mert néhány évvel korábban egy kőműves mellett dolgozva részt vett háza felújításában.

2015. november 26-án a vádlott elindult az asszonyhoz, miközben ő a közeli boltból tért haza. Egyszerre értek a ház teraszának üvegezett ajtajához. A férfi az idős asszonyra támadt, nyakát megragadta, megszorította, majd a fejét és testét többször is megütötte. A nő eszméletét elveszítve a betonra esett, magatehetetlen állapotba került.

A vádlott az asszony kulcsával kinyitotta az ajtót, bevonszolta a sértett testét a konyhába és otthagyta.

Az idős nő néhány percen belül meghalt. Ez idő alatt a vádlott átkutatta a lakást, több százezer forintot talált és kivette a sértett füléből a 120 ezer forintot érő arany fülbevalókat is, majd a hátsó kerten át elhagyta a helyszínt és hazament.

A holttestet a sértett látogatóba érkező testvérei találták meg.

A táblabíróság döntésével enyhítette a Kecskeméti Törvényszék által a vádlottra első fokon kiszabott életfogytig tartó szabadságvesztést.

Hegedűs István tanácsvezető bíró az ítélet indoklásakor kifejtette, hogy a fiatal felnőtt vádlott büntetésének enyhítését egyebek mellett az tette lehetővé, hogy a bűncselekményt eshetőleges szándékkal vagyis a sértett halálát nem kívánva, de abba belenyugodva követte el.

Címlapról ajánljuk
Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

A magyarok főképpen a külföldön elérhető magasabb fizetés, az itthoni bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb jövő, valamint a "klíma" miatt vándorolnak ki valamelyik nyugat-európai országba – ez derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, amelyből javaslatcsomag is készült az intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogásából. Az InfoRádió Kozák Ákost és Gazsi Attilát kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×