eur:
393.79
usd:
365.04
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna
Pénzt ajánl az áldozatok családjának a Dózsa György úti kabriós

Pénzt ajánl az áldozatok családjának a Dózsa György úti kabriós

Egyre több megrázó részlet derül ki a két halálos áldozatot követelő fővárosi balesetről, amely hétfő délután történt a Dózsa György úton.

Egy Mercedes és egy Citroën ütközött össze a Dózsa György úton hétfőn. Az ütközés következtében a Citroën a megállóba csapódott, ahol több ember is várakozott. A balesetben ketten veszítették életüket. 

"Szörnyű ezt kimondani, de tudomásul kell venni, hogy az élet megy tovább" – mondta M. Richárd, a Mercedes vezetője, akit tanúként hallgattak meg. A Blikk szerint azt mondta a férfi, hogy venni fog autót, és amint az egészsége engedi, vezetni is fog. A férfi azt is mondta, hogy anyagilag segíteni szeretné az áldozatok családját, még akkor is, ha szerinte nem ő okozta a balesetet, de felkeresni nem fogja őket, mert nem tartaná ízlésesnek.

A lap szerint a közlekedési szakértő véleménye perdöntő lesz annak megállapításában, hogy melyik autó milyen sebességgel közlekedett, illetve: ki nem tartotta be a KRESZ szabályait. M. Richárd egyenesen hajtott a Dózsa György úton, amikor elé kanyarodott a szemben lévő sávból a másik kocsi, és szinte frontálisan ütköztek.

Mindkét autó zöld lámpán ment át, az egyenesen haladónak pedig előnye van a kanyarodóval szemben, de több tanú is azt állítja: a fehér Mercedes nagyon gyorsan érkezett a kereszteződéshez, vagyis túlléphette a megengedett sebességhatárt.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×