eur:
394.29
usd:
370.44
bux:
65674.41
2024. április 19. péntek Emma

Kiskorú veszélyeztetésének gyanúja miatt felmentették a Pécsi Egyházmegye egyik papját

Udvardy György pécsi megyés püspök azonnali hatállyal felmentette a Pécsi Egyházmegye egyik papját, akivel kapcsolatban felmerült kiskorú veszélyeztetésének gyanúja - közölte az egyházi elöljáró a püspökség honlapján közzétett kommünikében.

Az egyházmegye papja "súlyos erkölcsi okokra hivatkozva a papi szolgálatból való elbocsátását kérte évekkel ezelőtt történt események kapcsán, amelyek felvetik a fiatalkorú veszélyeztetésének alapos gyanúját" - írta vasárnapi keltezésű, a honlapon hétfőn megjelent közleményben Udvardy György.

"Önmagára vonatkozó bejelentését előzetes vizsgálat keretében kivizsgáltam, és minden papi működés gyakorlásától azonnali hatállyal felfüggesztettem" - tette hozzá.

Közölte azt is, hogy a pap bejelentésével kapcsolatosan minden szükséges egyházi és világi hivatalos lépés megtörtént. A megyés püspöknek nincs tudomása arról, hogy más személy - bármilyen módon, például bűnpártolással - érintett lenne az ügyben.

A gyanú tárgyát képző cselekmény részleteit nem ismertető közleményében arról is beszámolt, hogy azon intézmények vezetői, nevelőtestületei és iskolai osztályai, ahol az érintett pap tanított, tájékoztatást kaptak.

Az esetről további tájékoztatást annak kivizsgálása és végleges lezárása után adnak - jelezte.

Az egyházmegye 2016-ban a fenntartásában működő oktatási és nevelési intézmények vezetőinek írásbeli cselekvési utasítást adott ki arra az esetre, ha az intézményben dolgozó bármely munkatárssal szemben gyanú merülne fel fiatalkorú veszélyeztetésével kapcsolatban - hívta fel a figyelmet Udvardy György.

Kiemelte azt is, hogy az egyházmegye szakemberek bevonásával minden lehetséges segítséget megad az érintetteknek a "fájdalmas eseménnyel" kapcsolatban.

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság az MTI érdeklődésére közölte: egy 42 éves szentlőrinci férfi ellen kiskorú veszélyeztetése bűntett elkövetésének gyanúja miatt folytatnak nyomozást. Az eljárás érdekeire való tekintettel további részleteket nem közöltek.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Lefordultak az amerikai indexek

Lefordultak az amerikai indexek

Gazdasági információk tekintetében ma az amerikai lakáspiacról közölnek újabb adatot, ez a monetáris politikai kilátások szempontjából lehet érdekes. A héten eddig kedvezőtlenül alakulnak a részvénypiaci folyamatok, elsősorban az Izrael és Irán közötti konfliktus fokozódása nyomta rá a bélyegét a hangulatra, emellett továbbra is ott vannak a ragadós amerikai inflációval kapcsolatos aggályok, amelyek azt a narratívát erősítik, hogy akár hosszabb ideig maradhat a magas kamatszint. A magyar tőzsde ma esett, az európaiak viszont pluszban zártak. A tengerentúlon egyelőre esés látszik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×