eur:
394.32
usd:
369.62
bux:
65192.74
2024. április 19. péntek Emma

Vádat emeltek három vasutas ellen a nógrádi vonatbaleset miatt

Három vasutas ellen tömegszerencsétlenséget okozó gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt emelt vádat a Balassagyarmati Járási Ügyészség a tavaly augusztusban Nógrád megyében történt vasúti baleset miatt - közölte a megyei főügyészség vezetője kedden az MTI-vel.

Bóna Gyula elmondta: tavaly augusztus 16-án az Acsa és Galgaguta közötti nyílt vasúti pályán két személyvonat ütközött össze. A balesetben öten súlyos, csonttöréses sérüléseket szenvedtek, huszonegyen könnyebben sérültek meg, a szerelvényekben pedig 143 millió forint kár keletkezett.

A 78-as számú, egyvágányú vasútvonalon a galgamácsai és a nógrádkövesdi forgalmi szolgálattevő - az Aszódról Balassagyarmatra induló vonat késése miatt - az egymással szemben közlekedő szerelvények találkozását Nógrádkövesd helyett Acsa-Erdőkürt állomásra helyezte át - idézte fel a főügyész. Az erről szóló írásbeli rendelkezést a galgamácsai szolgálattevő átadta az Aszód felől érkező vonat mozdonyvezetőjének és vezető jegyvizsgálójának, ők azonban - szabályellenesen - nem olvasták el, a szolgálattevő pedig a szakadó esőben szóban nem közölte velük a rendelkezést, így a megismétlését sem követelte meg tőlük.

A mozdony vezetője Acsa-Erdőkürt állomásra érkezve nem várta meg a Balassagyarmatról érkező vonatot, hanem 8.33 órakor továbbindult Nógrádkövesd felé, annak ellenére, hogy erre nem volt menetengedélye. Röviddel ezután már óránkénti 55 kilométeres óránkénti sebességgel haladt a szerelvény a nyílt pályán, amikor észlelte, hogy szemből hasonló sebességgel érkezik az Aszód felé tartó vonat.

A mozdonyvezetők azonnal gyorsfékezést hajtottak végre, de a baleset már nem volt elkerülhető, a vonatok sebessége az ütközéskor is körülbelül 28 kilométer/órás volt.

Bóna Gyula közölte: a Balassagyarmati Járásbíróságra benyújtott vádiratban az ügyészség felfüggesztett fogházbüntetés kiszabását indítványozta a három vasutasra.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: eljött az idő, hogy Budapest után Brüsszelben is megmentsük a szabadságot

Orbán Viktor: eljött az idő, hogy Budapest után Brüsszelben is megmentsük a szabadságot

"Amíg nemzeti kormány lesz, Magyarország nem lép be az ukrajnai háborúba senkinek az oldalán" - jelentette ki a Fidesz EP-kampánynyitó rendezvényén pénteken Orbán Viktor pártelnök. "No migration, no gender, no war" - adta ki a hármas jelszót.

Kaiser Ferenc: a mérsékelt izraeliek nem Iránt féltik, hanem az amerikai fegyvercsomagot

Hírügynökségi jelentések szerint az izraeli hadsereg csapást mért több célpontra Iránban, de ezt Izraelben hivatalosan nem erősítették meg. Irán azt közölte, hogy a légvédelme működésbe lépett, és az okozott robbanásokat a közép-iráni Iszfahán körzetében. Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense szerint ez izraeli jelzés, figyelmeztetés volt Iránnak a hétvégi zsidó állam elleni támadása után.
VIDEÓ
Lezuhant egy stratégiai bombázó Oroszországban, ismét ukrán támadás volt Belgorod ellen – Ukrajnai háborús híreink pénteken

Lezuhant egy stratégiai bombázó Oroszországban, ismét ukrán támadás volt Belgorod ellen – Ukrajnai háborús híreink pénteken

Egy Tu-22M3 stratégiai bombázó repülőgép lezuhant Oroszország Sztavropoli területén. A négy pilóta katapultált, egyikőjüket még keresik. Az orosz védelmi minisztérium szerint a balesetet technikai probléma okozta. Vjacseszlav Gladkov belgorodi kormányzó szerint 25 légieszközt semmisítettek meg az Ukrajnával határos régió fölött péntekre virradóra. Néhány épületben kár keletkezett.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×