eur:
395.36
usd:
366.39
bux:
65503.2
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Elfogták az üzemanyag-csempészettel foglalkozó ajaki család tagjait

Elfogták egy ajaki család nyolc tagját, aki a gyanú szerint több mint 111 ezer liter benzint és gázolajat csempészett be illegálisan Ukrajnából Magyarországra - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Észak-alföldi Regionális Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense

Sári Bernadett elmondta, a család és rokonsága a vámmentesen behozott üzemanyagot a keleti határszakasz térségében feketén értékesítette, ezzel több tízmillió forint kárt okoztak a költségvetésnek.

A gyanú szerint az illegális kereskedők két autóban összesen 111 524 liter benzint hoztak be vámmentesen Magyarországra, amely mennyiség meghaladja a régió átlagos benzinkútjainak kéthavi forgalmát - ismertette a hadnagy. A lebukott család körülbelül havi 800 ezer forintot költött üzemanyagra Ukrajnában, ami a hivatalos éves jövedelmüket jelentősen meghaladta. Az elkövetéshez használt autók - a manipulált kilométeróra szerint - annyit futottak, hogy a sok vezetés mellett az elkövetőknek munkára már nem is jutott idejük.

Ehhez képest a családnak mégis sikerült kiemelkedő életkörülményeket biztosítania magának - tette hozzá a sajtóreferens.

A pénzügyi nyomozók a pénzügyőrök közreműködésével egy időben csaptak le a csoport nyolc tagjára, akit előállítottak és gyanúsítottként hallgattak ki - közölte Sári Bernadett. A házkutatások során lefoglalták az elkövetéshez használt két autót, és az okozott kár megtérülése és a jövedéki bírság biztosítása érdekében mintegy 50 millió forint értékben további tizenhárom ingatlant - köztük lakóházakat, szántókat, gyümölcsöst.

A jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás elkövetése miatt a gyanúsítottak akár öt évig terjedő szabadságvesztés is kaphatnak - fűzte hozzá a sajtóreferens.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×