eur:
393.77
usd:
365.39
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Az olasz hatóságok megtalálták Ophélie egyik ismerősét

Az olasz hatóságok kihallgatták Ophélie Bretnacher, a Magyarországon elhunyt francia diáklány egyik olasz ismerősét, aki információkkal szolgálhat az üggyel kapcsolatban - közölte Skoda Gabriella, a Fővárosi Főügyészség szóvivője.

A szóvivő szerint három olasz állampolgárt kerestek a hatóságok a lány halálával összefüggésben; egyikük a lány barátja volt, másik kettő pedig az ismerőse. A három fiatal közül találták meg az egyiket, de egyelőre nem tudni, hogy pontosan kit - tette hozzá.

Skoda Gabriella elmondta azt is, hogy az olasz rendőrség a magyar társszervek kérésére kezdte keresni a lány ismerőseit, és egyelőre csak szóban közölte a fentieket a magyarokkal.

A Blikk szerdán megjelent információi szerint az olasz hatóságok két évig keresték a három fiatalt, mire sikerült megtalálniuk egyiküket; a lap tudni véli, hogy a lány barátját sikerült "elfogniuk", de ezt Skoda Gabriella nem erősítette meg.

A 22 éves diáklány az Erasmus program keretében érkezett Magyarországra; utoljára 2008. december 4-én éjjel egy belvárosi szórakozóhelyen látták, ahonnan hazaindult. Kézitáskáját, benne személyazonossági irataival és mobiltelefonjával, a Lánchídon találták meg eltűnése éjszakáján. Holttestére február 12-én hajósok találtak rá a Duna budapesti, XXI. kerületi szakaszán.

A magyar igazságügyi orvosszakértői vélemény azt állapította meg, hogy Ophélie Bretnacher halálát fulladás okozta, idegenkezűségre, bűncselekményre utaló nyom nem merült fel. Ezt utóbb a Franciaországban megismételt boncolás is megerősítette. A lány szülei azonban elutasították azt a feltételezést, hogy gyermekük öngyilkos lett volna. Szerintük nincs minden tisztázva a haláleset körül, s - mint vélik - egyelőre a bűncselekmény lehetőségét sem lehet teljes bizonyossággal kizárni. Az ügyben a magyar mellett a francia hatóságok is nyomoznak.

Címlapról ajánljuk
„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

Játék a szabadban, sok mozgás, esténként társasjáték, ébredés csörgőóra nélkül, nyugodt reggelik és lazább időbeosztás – ezt javasolja a szülőknek a tavaszi szünet idejére a gyermekpszichológus. Gyarmati Éva szerint a tananyag pótlásának nem ez az ideje, a tankönyvek csak a szünet utolsó délutánján kerüljenek elő.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×