eur:
393.76
usd:
365.1
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Hagyó Miklós rágalmazás miatt feljelentette Balogh Zsoltot

Hagyó Miklós rágalmazás miatt feljelentette Balogh Zsoltot, a BKV korábbi megbízott vezérigazgatóját - erről a volt főpolgármester-helyettes számolt be az MTI-nek kedden. Hagyó Miklós szerdán részt vesz a fővárosi, a BVK-nál történt szabálytalanságokat vizsgáló bizottság ülésén.

Hagyó Miklós az MTI-nek elmondta: március 10-én "aljas indokból, nagy nyilvánosság előtt, jelentős érdeksérelmet okozva elkövetett rágalmazás" miatt Balogh Zsolttal szemben feljelentést tett a bíróságon a "becsülete csorbítását célzó hamis állításokra adott válaszként".

A volt főpolgármester-helyettes emlékeztetett arra, hogy korábban azt nyilatkozta, Balogh Zsolt rágalmazó kijelentéseit nem hagyja jogi válasz nélkül.

Ezt követően jogi szakértőkkel egyeztetett. Ennek alapján úgy értékelte, hogy Balogh Zsolt - a Magyar Nemzetben március 6-án közölt és a HírTV-ben egy nappal később sugárzott - valótlan állításaival szemben négy különböző, a törvény által biztosított jogi eljárás igénybe vételére lenne lehetősége.

A hamis vád miatt azért nem tudok Balogh Zsolttal szemben eljárást kezdeményezni, mert nem áll rendelkezésemre a vádaskodó valótlan állításait tartalmazó nyomozati vallomás - mondta Hagyó Miklós, hozzáfűzve: amint ez a kezében lesz, nyomban megteszi a feljelentést.

A sajtó-helyreigazítási eljárás szerinte az ügy és az őt ért "alaptalan vádaskodás" fajsúlyához képest nem kellő súlyú jogi eszköz, a személyiségi jogi keresetről később dönt.

Igennel felelt arra a kérdésre, hogy szerdán részt vesz-e a BKV-nál történt szabálytalanságok kivizsgálására alakult fővárosi bizottság ülésén. Ennek kapcsán elmondta, hogy a vizsgálóbizottság elnökétől 23 írásos kérdést kapott előre, ezekre a helyszínen válaszolni fog.

Címlapról ajánljuk
„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

Játék a szabadban, sok mozgás, esténként társasjáték, ébredés csörgőóra nélkül, nyugodt reggelik és lazább időbeosztás – ezt javasolja a szülőknek a tavaszi szünet idejére a gyermekpszichológus. Gyarmati Éva szerint a tananyag pótlásának nem ez az ideje, a tankönyvek csak a szünet utolsó délutánján kerüljenek elő.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

Oroszország kész garantálni a folyamat többi résztvevőjének jogos biztonsági érdekeit az ukrajnai konfliktus békés rendezése esetén, ha maga is ugyanilyen garanciákat kap - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Izvesztyija című lapban pénteken közölt interjúban. Az Egyesült Államok korábban ellenállt Ukrajna kérésének a nagy hatótávolságú ATACMS rakéták szállítására. Az elmúlt időszak eseményei következtében Washington újraértékelheti álláspontját - számolt be a Defense One. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×